Életét vesztette egy fiatal kambodzsai nő madárinfluenzában – adta hírül a Reuters. Az esetről a vietnami orvosok számoltak be, mert a két ország határán élő, magas lázzal és légzési nehézségekkel küzdő beteget megfigyelésre vietnami kórházba szállították.
A kambodzsai egészségügyi hatóságokat meglepte a hír, noha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már korábban figyelmeztetett arra, hogy Vietnam és Thaiföld mellett, ahol tavaly év vége óta 44-en haltak bele a kórba, gyorsan felbukkanhat a vírus Kambodzsában, Laoszban és Mianmarban is. Kambodzsában mindeddig egyetlen fertőzésről sem tudtak, pedig kiderült: a Vietnamban kezelt nő nem az első kambodzsai áldozata a H5N1 vírusnak. Tizennégy éves öccse – hasonló tünetekkel – már tizenkét nappal korábban meghalt, s a testvérek családjában többen is betegnek érzik magukat. Egyikük a Reutersnak elmondta: nemrégiben több csirkéjük elpusztult, s ezeket mind megették. A családdal azonban egyelőre senki sem közölte, miféle betegség az, amely már kettőt megölt közülük.
Vietnamban jóval komolyabban veszik a WHO figyelmeztetését. Mint arról már beszámoltunk, nem zárható ki, hogy a kórokozónak létezik egy mutáns változata is, amely emberről emberre is átviszi a betegséget. Ez esetben globális influenzajárvány fenyeget, amely tízmilliók halálát okozhatja.
A szakértők mind valószínűbbnek tartják, hogy a veszélyes mutáns éppen Vietnamban jelent meg. Erre mutat, hogy egy vietnami aszszony, aki sok időt töltött a kórházban madárinfluenzás gyermeke betegágya mellett, nem sokkal a gyerek halála után maga is megbetegedett, majd meghalt.
A legtöbb, ezúttal nemcsak csirkék, hanem kacsák által is terjesztett vietnami fertőzés a Mekong folyó deltavidékén történt, közel a tízmillió lakost számláló Ho Si Minh városhoz, ezért most elrendelték a térségben fellelhető valamennyi kacsa leölését. A drasztikus intézkedést az is magyarázza, hogy az állategészségügyi hatóságok a múlt héten szúrópróbaszerűen 148 tesztvizsgálatot végeztek a kacsák között, s azt találták, hogy 31 állat hordozza a veszélyes vírust. Az országban az idén már egymillió baromfit vágtak le, mert a 64 tartomány közül harmincegyben megjelent a madárinfluenza.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!