Zöld jelzés a paksi atomhulladéknak

Derek András
2005. 02. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy látszik, már csak Wekler Ferenc (SZDSZ) atomügyi biztos feladata körül tornyosulnak a kérdőjelek, a Bátaapátiban folyó kutatások ugyanis új szakaszba léptek. Kedden – régi bányászszokás szerint – keresztelővel kezdődött el a kis és közepes radioaktivitású hulladéklerakó föld alatti kutatóprogramja a Tolna megyei településen. Befejeződtek a felszíni kutatások, amelyek szerint a kőzet alkalmas az atomhulladék végleges elhelyezésére. Most már csak a tároló optimális helyét kell megtalálni a föld alatt.
Ismert, több mint 13 milliárd forintba kerültek az eddigi kutatások Bátaapátiban. Most föld alatti aknákat vágnak a szakemberek, hogy megállapítsák a kis és közepes radioaktivitású hulladék pontos helyét.
Az olajozottan haladó kutatásokat egyelőre nem hátráltatja Wekler Ferenc sem – legalábbis az Országos Atomenergia Hivatal szerint. Az atombiztos feladatát és küldetését nemcsak a szakértők, hanem az érintett települések polgármesterei sem látják tisztán, annál is inkább, mivel hosszú évek óta eldöntött tény a Bátaapátiban folyó kutatás, a társadalmi elfogadottság pedig már régóta adott. Ezért nem értik, pontosan mit is kell csinálnia Weklernek, különösen, hogy a rá bízott feladatokat korábban már elvégezték.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2008-tól Bátaapátiba kerülhet a paksi atomerőmű kis és közepes radioaktivitású atomhulladéka.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.