Zsírleszívás után halt meg egy osztrák nő

Sellei Andor
2005. 02. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vizsgálódik a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy osztrák nő halála miatt. Január elején hunyt el a 32 éves asszony a mosonmagyaróvári kórházban, zsírleszívás után.
– Hetek óta folyik az államigazgatási eljárás a plasztikai műtétkor bekövetkezett haláleset ügyében – közölte lapunkkal tegnap Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta, hogy a helyiséget egy dél-dunántúli városban praktizáló orvos bérelte ki a zsírleszívásra. Másnap, január ötödikén a nő rosszul lett, tüdőembóliát kapott, majd az intenzív osztályon elhunyt. Egyelőre igazságügyi orvos szakértők próbálják kideríteni, hogy okolható-e a kórház vagy az orvos a tragédiáért. Eredmény egy hónapon belül várható – tette hozzá a szóvivő.
Vörös László, a mosonmagyaróvári Karolina-kórház igazgatója felhatalmazás híján nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott csupán, hogy ő a szabályoknak megfelelően a halálesetet azonnal jelentette a rendőrségnek. Értesüléseink szerint a műtétet végző orvosnak volt engedélye, és a kórház máskor is adott bérbe rendelőt külsősöknek.
Már január 14-én beszámolt az esetről az osztrák Kronen Zeitung. Akkor a felső-ausztriai Gmundenben élt fiatalasszony egyik ismerőse azt mondta: nem érti, miért vállalkozott Angie M. a kockázatos műtétre, hiszen fess nő volt. Évekig dolgozott pincérnőként Pinsdorf egyik kávéházában, majd Altmünsterben vállalt munkát, hogy családjáról gondoskodjon. Férje ugyanis régóta fekszik sclerosis multiplexben, kisfia pedig ebben a hónapban lesz hatéves. Munkatársai, ismerősei gyűjtést szerveztek, hogy segítség az asszony nélkül kilátástalan helyzetben lévő családot – írta a lap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.