E hónap végére ígérte az adóreform-bizottság, hogy véglegesíti az adókkal kapcsolatos javaslatokat. Információnk szerint a kormány delegáltjai rendre megtorpedózzák a szakmai elképzeléseket. Vadász Iván, az adóreform- bizottság egyik tagja az Info Rádióban azt mondta: mindegyik bizottságban a minisztériumok, főhatóságok delegáltjai vannak többségben. Néha még a függetlennek nevezett szakértők is szorosan állami kötődésűek. A Pénzügyminisztérium delegáltja Vadász Iván szerint a bizottsági üléseken elsősorban azzal foglalkozik, hogy a felmerülő ötletek közül mit nem lehet és miért nem célszerű valóra váltani.
A tavalyi megszorító intézkedések után újabb szigorításokat vezetnek be az APEH-nél – tudta meg a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásokból. Az elbocsátással is járó intézkedések felelőse Juhász István, aki március 15-től Varga Árpádot váltotta a hivatal behajtási, adóügyi és ellenőrzési területért felelős elnökhelyettesi posztján. Az elbocsátások már a korábbi APEH-vezér, Király László György idején napirenden voltak, a távozó elnök azonban hangsúlyozta: további leépítést csak akkor tud elképzelni az adóhatóságnál, ha a feladatok mennyisége is csökken.
Szoboszlai Dominik „végzetes" bakiján kárörvendenek a németek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!