Baráth Etele lemondott MOB-tagságáról

Munkatársunktól
2005. 03. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmitt Pál március 15-i beszédére hivatkozva lemondott magyar olimpiai bizottsági tagságáról Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke. Az uniós ügyekért felelős szocialista miniszter úgy nyilatkozott, mivel a budai Várban lakik, a Fidesz alelnökének március 15-i beszédét csukott ablakon át is hallotta, s az mélyen megsértette őt. Szerinte a sportvezető-politikus a sportszerűséget és az erkölcsi normákat áthágva a társadalom megosztottságát erősíti azzal, hogy nemzetáruló kormánypolitikáról beszélt.
Bár azon véleményét fenntartva, hogy a kormány a fontos ügyekben egység helyett a szembenállást támogatja, a Fidesz alelnöke elismerte, hogy tőle kissé szokatlanul erős kifejezéseket használt. – Ha esetleg valakit megbántottam volna, úgy tőle elnézést kérek. Meggyőződésem azonban, hogy egész Magyarország sikerét kockáztatjuk, ha nemzeti kérdésekben nem tudunk összefogni – nyilatkozta a Blikk című bulvárlapnak Schmitt.

Jegyzet a 19. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.