Nem ad felhatalmazást a kormánynak az Európai Unió pénzügyminisztereinek döntése a választások előtti szabad költekezésre, s a felelőtlen gazdaságpolitika folytatására – jelentette ki tegnap Varga Mihály, aki hangsúlyozta: múlt hét pénteken, az Európai Unió statisztikai adatainak nyilvánosságra hozatalával a magyar költségvetés, illetve annak felelőse, Draskovics Tibor megbukott, a stabilitási paktum fellazítása pedig csupán pótvizsgára adott lehetőséget a kormánynak. Varga aláhúzta: Magyarország – egyedüliként az új uniós tagállamok közül – az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen maastrichti kritériumot sem teljesíti. A volt pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az idei év első két hónapjában a központi költségvetés hiánya elérte az egész évre tervezett összeg 54 százalékát, az államháztartás deficitje az éves prognózis 38 százalékát, miközben az államadósság 588 milliárd forinttal emelkedett meg.
Eközben az Európai Központi Bank (EKB) és a német jegybank élesen bírálta a stabilitási paktum fellazítását. Az EKB álláspontja szerint meg kell akadályozni, hogy a mostani változtatások megrendítsék az EU pénzügyi kereteibe és a közpénzekkel való gazdálkodás szilárdságába vetett bizalmat.
A német jegybank ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a módosítások a szabályokat bonyolultabbá és átláthatatlanabbá teszik.
A Financial Times tegnapi cikke szerint a brüsszeli változtatások hozzásegítik az új tagállamokat, köztük Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát ahhoz, hogy könnyebben folytathassák az euró bevezetéséhez szükséges fejlődésüket.
Belerohant az autójába a robogós, aztán még el is gázoltak egy férfit Budaörsön - videó
