Nem párt-, nem politikai, hanem bűnügy van – kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját a szocialisták pécsi elnöke. Juhász István kijelentette: a párt elítéli Andráska Gergelyt, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van. Mint arról beszámoltunk, az MSZP 2002-es egyéni képviselőjelöltjét befolyással való üzérkedéssel, zsarolással és sikkasztással gyanúsítja a rendőrség. Andráskát tetten érték Budapesten, amint átvett 1,2 millió forint kenőpénzt, amiért cserébe pályázati előnyöket ígért.
Felmerült, hogy Andráska és társa önkormányzati és megyei szintű pályázatokban is szerepet kapott. A párt pécsi elnöke azonban nem tud arról, hogy bármibe is bevonták volna őket. „Ki merem jelenteni, itt semmiféle ilyen tevékenységet nem végeztek. A másik úriember nevét nem is ismerem, illetve nem is tudom azonosítani senkivel” – magyarázza Juhász, aki szerint nem szabadna összefüggéseket keresni az MSZP és egy volt párttag egyéni büntetőügye között, a bűncselekmény ugyanis pártsemleges.
Andráskát a pártból is kizárták volna, de kedden este kiderült, nem fizette a tagdíját, így az alapszabály értelmében automatikusan kikerült a szervezetből. Február közepéig azonban az önkormányzat külügyi bizottságának a szakértője volt. Juhász elmondta, tisztségéből azért hívták vissza, mert nem vett részt az üléseken, csak a pénzt vette fel.
A rendőrség továbbra is nyomoz, most minden olyan pályázatot átvizsgálnak, ami kapcsolatba hozható Andráskával és társával, D. Árpáddal, azonban egyelőre nem tudják, mekkora összeget sikkasztottak el. „Erről még korai lenne bármit is mondani, de elképzelhető, hogy több tíz millió forintnyi összegről van szó” – mondta Kékesné Gyimóthy Mariann, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mint megírtuk, Andráska Gergely tavaly nyárig a megyei közgyűlés szocialista elnöke mellett dolgozott személyi tanácsadóként, aktívan részt vett a párt 2002-es kampányában, egyéni képviselőjelöltként indult, majd a párt listáján is helyet kapott.
Óvatosan várja Pécs Gyurcsányt.