Jogerősen öt év két hónap börtönnel büntette tegnap a Szegedi Ítélőtábla azt a 35 éves török férfi, akit ráadásul öt évre kitiltottak Magyarországról. Az ügyészség emberölési kísérlettel és súlyos testi sértéssel vádolta.
A textilkereskedő évek óta Magyarországon élt és dolgozott. Szeged egyik szórakozóhelyén randalírozott 2002 májusában, amiért kitessékelték a helyiségből. Az utcán megöléssel fenyegette az álldogáló fiatalokat, majd oda is lépett az egyik fiatalemberhez, és minden ok nélkül mellkason szúrta. A vérző áldozat segítségére siető másodrendű vádlott egy farúddal fejbe vágta a dühöngő törököt, aki ezt két késszúrással viszonozta. A korábban kidobóként dolgozó szegedi fiatalember nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Őt szintén bűnösnek találta a bíróság, ezért 50 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Első fokon egyébként 100 ezer forint pénzbüntetést kapott. Az elsőrendű vádlott török férfi korábban kiszabott büntetését nem enyhítette az ítélőtábla.
Petschnig Mária Zita Párizsban érvelt a migrációs paktum mellett














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!