Felborult az asztal

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a gazdáknak tanulniuk kellene a francia parasztoktól: útlezárásokkal, kamionborogatásokkal kellett volna kezdeniük. Már karnyújtásnyira volt az egyezség, amikor kiderült: a pár napja már rendezettnek nyilvánított kérdésben az agrártárca nem vállalja a pénzek idei kifizetését, és a költségvetés módosítására sem tesz javaslatot. Eleget tesz tehát a földművelésügyi miniszter a főnök parancsának. Gyurcsány Ferenc a dél-koreai fővárosból sem mulasztotta el megüzenni a már tűréshatáron lévő termelőknek: ők a felelősek azért, ha a hetek óta példás szervezettséggel zajló megmozdulásokon bármilyen rendbontás történik. Mást nem mondott, pedig nem ártott volna.
Ha a gazdák az első pillanatban lezárták volna a határátkelőket, akkor a miniszterelnök sem sokat gondolkodna az egyezséget egyelőre meghiúsító állatjóléti támogatások gyors kifizetésén. Az agrártárca által fenntartott kutatóintézet nem kertelt: világosan a kormánytagok tudomására hozta, hogy az uniós belépés után ötvenezer család mehet tönkre rövid időn belül a három legfontosabb állattenyésztő-ágazatban. Erről a tényről azóta is mélyen hallgatnak odafent, és nem sorjáznak azok a szakmai javaslatok sem, amelyek megelőzhetnék vagy legalább mérsékelhetnék a bajt. Nem szőrszálhasogatásról vagy politikai suskusról van tehát szó, amikor a gazdák képviselői nem hajlandók kézjegyüket adni egy ismét csak látszatra megígért, egyelőre virtuális támogatás folyósításához.
A gazdáknak látniuk kell, hogy Magyarországon is csak akkor hatékony az érdekérvényesítés, ha a katasztrofális helyzetükre kellő nyomatékkal hívják fel a kormányzat figyelmét. A téren, az utakon és a falvakban ott vannak azok a hús-vér emberek, akiknek már nincs hova hátrálniuk. Akik már eladták a jószágokat, és könny futja el a szemüket, ha rágondolnak, egy perc alatt vált semmivé életük munkája. Polgárok, honfitársak, akikért mindnyájan felelősek vagyunk. Derékba tört sorsok és vállalkozások, nehéz perceket élő családok: róluk van szó, felettük tör pálcát Gyurcsány Ferenc, amikor a szociális demagógia teljes eszköztárát bevetve, két-három könnyed vállrándítással valódi tragédiákhoz segédkezik.
Vajon átérzi-e ilyenkor, legalább egy pillanatra, hogy a rövid távú politikai célokért meghozott lépés milyen következményekkel járhat? Hol lesz akkor Gyurcsány Ferenc és minisztere, amikor a segítség nélkül maradt magyar agrárvállalkozó bérmunkássá válik saját üzemében? Amikor a dán sertéstartók vásárolják majd fel a reménytelen versenyben lerongyolódott hazai telepeket? Elszámolnak-e azzal, ha – az agrárkutató intézet előrejelzései szerint – csakugyan bekövetkezik, hogy a hazai piac ellátásához sem lesz elegendő tej ebben az országban, és a kistermelőknek hagyományosan megélhetést adó baromfi egy részét is külföldről kell ideszállítanunk? Minden pillanattal közelebb jön a baj, ezért a jogosan járó támogatást nem később, nem jövőre, hanem most kell kifizetni. Erről is szól a kormányzati felelősség, nem csak a kispénzű városi és vidéki emberek szembeállításáról, közös nyomorúságuk kijátszásáról.
Azt is látni kell, hogy a kormányzati taktika elsősorban az időhúzásra játszik. Alig várja már a kabinet, hogy a tiltakozóknál elszakadjon a cérna. Akkor véglegesen borítható lesz a tárgyalóasztal, a termelők ellen hangolható a közvélemény. Bizony, tegnap már többször is ezen a ponton álltunk. A gazdák egy része már radikálisabb eszközöket keres, mert úgy érzi, a kormány nem ért az eddigi demonstrációkból.
A kormány láthatóan nem akar érteni az eddigi demonstrációkból.