időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Hiller a Fideszt látja a tiltakozók mögött

Munkatársainktól
2005.03.17. 00:00

Tanárjukra papírgalacsinokat dobáló, tettüket azonban el nem ismerő diákokra emlékezteti Hiller István MSZP-elnököt az, ahogy a Fidesz a március 15-i ünnepségeket megzavarókhoz viszonyul. A politikus szerint mindenki számára világos, hogy az ellenzéki párt áll a „síppal, dobbal, kereplővel” hangoskodók mögött, akik kéretlenül több helyszínen is zenei kíséretet adtak a szónoklatoknak. Hiller felszólította az érintetteket, hogy vegyék ki szájukból a sípokat, mert máskülönben nem tudnak velük beszélni, valamint a kereplőket tegyék le, hogy kezet foghassanak. Az elnök a „gyalázkodók” mellett kiemelte Schmitt Pált, a Fidesz alelnökét, aki – mint mondta – lehazaárulózta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A szocialista politikus szerint Schmitt ezzel hat és fél millió magyar állampolgárt nevezett hazaárulónak, azokat, akik nem mondtak igent a tavaly december 5-i népszavazáson. A történtekből azt a következtetést vonta le, hogy Orbán Viktor Thürmer Gyula álarcát, Schmitt Pál pedig Csurka István jelmezét vette magára.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese, Mátrai Márta szerint úgy tűnik, Hiller István lett napjaink politikai Mórickája, az MSZP elnökének is mindenről ugyanaz jut az eszébe. Közleményében a fideszes politikus hangsúlyozza: csak remélni tudják, hogy Hiller a havazásokért és az árvizekért még nem a Fideszt teszi felelőssé. Sajnálják azonban, hogy az MSZP-elnök arról nem ejtett szót: ma Magyarországon sokakban okoz elkeseredést, félelmet és bizonytalanságot Gyurcsány Ferenc kormányfői tevékenysége, amely eddig kimerült a propagandisztikus dumakormányzásban, minden hétre jutó elszólásaival pedig lassan már mindenkit megsértett.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.