Az SZDSZ jelenlegi elnöke szerint két riválisa, Fodor Gábor és Kis Zoltán közül egyik sem gondolja komolyan, hogy pártelnök lesz. Kuncze Gábor Kis Zoltánról azt mondta, hogy ő a pragmatikusabb, Fodor Gábor pedig sokkal inkább elvi politizálást hirdet. Úgy véli, Fodor azért nem gondolja komolyan a pártelnöki posztért való indulást, mert nyilatkozataiban is elismeri, hogy tisztában van az erőviszonyokkal, de azért indul, hogy megjelenítsen egy másfajta véleményt. A párt alacsony támogatottságával kapcsolatban Kuncze az MTI szerint azt mondta: „Ez a mi hibánk, a mi politikánk következménye feltehetően, hogy nem érjük el azt a meglévő 15-20 százaléknyi liberális szavazót, akinek egy része az MSZP-re, másik része a Fideszre szavaz.”
Ismert, az SZDSZ március 19-én tartja Szegeden tisztújító küldöttgyűlését. Fodor Gábor külföldi útja miatt nem tudott reagálni Kuncze szavaira. Kis Zoltán úgy érzi, hogy akik őt bizalmukkal támogatták, nem egy sakk- vagy ultipartira kérték fel. Komolyan gondolja az indulást, mivel a párton belül is egyre többen szorgalmazzák a változtatást. A politikus a hagyományos liberális politikát, a vidéki parasztságot és polgárságot képviselné pártelnökként a neoliberális szemlélet ellenében.
Kuncze a kihívóiról
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!