Többen megsérültek abban a szerencsétlenségben, amit egy menekülő autós okozott tegnap a III. kerületben. A balesetsorozatot egy, a Flórián tér felől a Perc utca felé tartó személykocsi indította el, amely eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy másik autóval a Szentendrei úton, majd továbbhajtott.
A vétkes sofőr azután áttért a szemközti sávba, ahol nekivágódott egy harmadik autónak, ez utóbbi pedig nekicsapódott a 86-os autóbusznak. A harmadik járműbe beleszaladt két másik. A feltorlódott sorból egy gépkocsi a záróvonal ellenére kifordult, és nekiment a helyszínre siető két motoros járőr egyikének. Három súlyos és egy könnyebb sérültje van a balesetnek.
Lokum, avagy a szultán édes kenyere – így készítsük el otthon
