Moszkvával szemben alakul a kijevi pólus

Mind nagyobb aggodalommal figyelik Oroszországban azokat a kísérleteket, amelyek sikeres megvalósítása esetén Moszkvával szembeni alternatív befolyási központtá válhatna Kijev a posztszovjet térségben. Elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy az öntudatra ébredt, „narancssárga” ukrán elit feltűnő diplomáciai aktivitása visszafelé is elsülhet, ugyanis Európa nyugati része nem érdekelt a Kreml felbőszítésében.

Kijevben, Tbilisziben és Chisinauban e napokban terveket szőnek egy államcsoport kiválására az orosz befolyási övezetből: erre utal Vladimir Voronin moldovai és Mihail Szaakasvili grúz elnök kijevi konzultációja Viktor Juscsenkóval. Az ukrán államfő nem rejti véka alá az önálló befolyási övezet formálására irányuló kísérleteket, amelyek alapjául szemlátomást a volt GUUAM-csoport (Grúzia, Ukrajna, Üzbegisztán, Azerbajdzsán, Moldova) szolgálhat. Az új ukrán és grúz hatóságok elhatározták, hogy feltámasztják az amerikai kezdeményezésre, oroszellenes jelleggel létrejött, de idáig működésképtelen szervezetet. Ennek jegyében Ukrajna és Grúzia hozzálátott, hogy a GUUAM-ot az Oroszországtól való energiafüggőséget mérséklő gazdasági tartalommal töltse meg. Ezt szolgálta Julija Timosenko és Zurab Nogaideli kijevi megállapodása arról, hogy az Odessza–Brodi vezetéken mégiscsak Európa felé áramoljon az olaj. E törekvéseket erősíti, hogy Borisz Taraszjuk ukrán külügyminiszter komolytalan struktúrának nevezte a Független Államok Közösségét (FÁK). Ezzel megfigyelők szerint Kijev előkészíti a talajt, hogy célszerűtlennek nyilvánítsa részvételét az együttműködésben.
Moszkvában növekvő aggodalommal kísérik e lépéseket, hiszen a GUUAM-ot élesztgető szomszédok nem a Nyugathoz fűződő szálak javára mondanak le a posztszovjet integrációról, hanem pusztán moszkvai sugalmazás nélkül, maguk akarják megválasztani a számukra előnyös felállást.
Elemzők figyelmeztetnek arra is, hogy a FÁK felrobbantására irányuló kijevi kísérlet visszafelé sülhet el, ugyanis Moszkva, szakítva a jelcini irányvonallal, immár jó pár éve inkább kétoldalú keretek között vagy kisebb integrációs közösségek révén igyekszik megőrizni befolyását. Ráadásul a FÁK-tagországok számára előnyös szerződések felrúgása miatti problémákért a kezdeményező Kijevet tehetné felelőssé több ország is. Az is nyilvánvaló, hogy Chisinau kommunista vezetése a túlélés reményében tesz fel mindent a nyugati demokráciákkal való barátságra, ami kevésnek tűnik egy stratégiai szövetséghez. Az sem látszik biztosnak, hogy az Európai Uniónak az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokat fontosnak tartó, Kijevet és Moszkvát szándékaik szerint szikronban a Nyugathoz közelítő vezető államai az amerikaiakhoz hasonlóan bátorítanák a destabilizálódás lehetőségét is magában foglaló törekvéseket.