Szíria március végéig vonul vissza

A Libanonban állomásozó szíriai fegyveres erők március végéig befejezik a visszavonulást Libanon keleti részébe, a Bekaa-völgybe, s a szíriai és libanoni katonai vezetés akkor dönti el, meddig maradnak még ott bizonyos létszámú erők – jelentették be tegnap a szíriai fővárosban.

Hírösszefoglaló
2005. 03. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bejelentés a Bassár el-Aszad szíriai és Emile Lahud libanoni államfő damaszkuszi tárgyalásai után kiadott közös közleményben szerepel. A döntést a dokumentum szerint a szíriai–libanoni főtanács hozta – írta az MTI. A közlemény értelmében a szíriai határ közelébe történő visszavonulás után a két ország katonai vezetői maximum egy hónapon belül megállapodnak a Bekaa-völgyben maradó erők létszámáról és ott-tartózkodásuk időtartamáról. Az időtartam meghatározása után a két kormány „megegyezik az ottmaradt erők teljes kivonásáról”. A két fél a közleményben kötelezte magát a (libanoni polgárháborút 1989-ben lezáró) taifi egyezmény és az összes idevonatkozó ENSZ-határozat, köztük a külföldi – elsősorban szíriai – csapatok kivonásáról szóló, 1559-es számú biztonsági tanácsi határozat tiszteletben tartására. Jelenleg még mintegy tizennégyezer szíriai katona állomásozik libanoni területen.
Az Asz-szafir libanoni újság közben azt közölte, hogy a szíriai kivonulást ellenző libanoni politikai erők és pártok egyeztetést tartottak az ország közeljövőjéről. Arról is döntés született, hogy ma a Szíria-barát libanoniak tüntetést szerveznek Bejrútban. Így szeretnék megmutatni a nemzetközi közvéleménynek, hogy Libanonban nem csak az ellenzéki erők léteznek véleményformálóként.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.