Nem okozott meglepetést az osztrák OMV azzal, hogy a 2004-es pénzügyi évben ismét rekorderedményeket ért el. A vezető kelet-közép-európai olajipari társaság kamat és adózás előtti eredményét 44 százalékkal 926 millió euróra, nettó árbevételét pedig 63 százalékkal 642 millió euróra tudta növelni. Az OMV vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer szerint: „A tavalyi év során folytatni tudtuk növekedési stratégiánkat. A Petrom 51 százalékos tulajdonrészének megszerzése nagy előrelépés volt az átalakulás irányába. Kiváló eredményeink azt mutatják, hogy az integrált kőolaj- és földgázipari társaság dinamikus és nyereséges növekedését előtérbe helyező stratégia egyértelműen sikeres. Ennek eredményeként az OMV azon célja, hogy 2001-es piaci pozícióját 2008-ra megduplázza, a terveknél előbb, már 2005-ben teljesülni fog.” Az OMV igazgatósági testülete javasolni fogja a 2005. évi részvényesi közgyűlésnek az osztalék öszszegének négy euróról 4,40 euróra történő felemelését – közölte a cég sajtóközleményében.
Az OMV eredménye azért nem volt meglepetés a piac számára, mivel hasonlóan jó adatokkal rukkolt elő a térség második legnagyobb olajipari cége, egyben az osztrák vállalat riválisa, a magyar Mol Rt. is. Az elmúlt év egészében a Mol-csoport 208,6 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el, ami 109 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 99,98 milliárd forintnál.
Ukrajna ballisztikus fegyverhez jut, Irán amerikai légicsapástól retteghet















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!