Az MDF letette voksát a teljes önállóság mellett, így a közelmúlt választásaihoz hasonlóan 2006-ban is önállóan indul – mondta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke kifejtette: pártjának saját programja van, mások értékrendjével nem osztozik, a jobboldali többpártrendszer híve. Ezt Viniczai Tibornak a Népszabadságban tett nyilatkozatát kommentálva mondta. Az elnökségi tag közölte: az MDF sem kényszer-, sem érdekkoalíciót nem kíván kötni a 2006-os választások után, valamint a demokrata fórum törölni kívánja a politikai szótárából, hogy az MDF számára a Fidesz a stratégiai szövetséges. Az elnök asszony idő előttinek nevezte, hogy a stratégiai szövetségesről és a 2006-os választások által teremtett esetleges új helyzetről beszéljen.
Dávid Ibolya üdvözölte, hogy Gyurcsány Ferenc és a kormány belátta, az üzleti és politikai élet tisztasága érdekében törvénymódosítások szükségesek. Az MDF mindezt felgyorsítaná a közpénzek tisztességes felhasználása végett. Egy 2001-es kormányhatározat alapján 22 olyan javaslatuk volt, amely látványosan segítené a korrupciós helyzet javulását, s ezek kétharmada teljesült is. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény módosítására, valamint a lobbitörvény elfogadására a kormányváltás miatt nem került sor – jegyezte meg Dávid Ibolya.
MDF: a teljes önállóság mellett
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!