Megszerzett győri arany kézitusában

Tökéletesen bejött a papírforma a női kézilabda Magyar Kupa szombati dabasi elődöntőiben – Győri ETO–Vác 33-21, Dunaferr– Bp. Spartacus 32-25 –, tegnap a győri folytatásban azonban egészen más lett a kiindulási alap. Favoritja ugyanis már egyik mérkőzésnek sem volt, ezt a harmadik helyért rendezett összecsapás azonnal bizonyította: a Vác úgy nyert 33-32-re, hogy az utolsó pillanatokban a Spartacusnak még maradt esélye az egyenlítésre és a büntetőpárbaj kiharcolására. Ám nem élt vele, ezért a Pest megyeiek mestere, Vura József örömmel mondta: „Ez a siker felér számunkra egy kis kupagyőzelemmel, hiszen valószínűleg azt jelenti, hogy ősszel mi indulhatunk a KEK-ben. Aminek persze csak szakmai hozadéka lesz, anyagi nem, sőt, körülbelül tízmillió forintos kiadással jár. A finálén nem múlott a nemzetközi kupaszereplés, hiszen emberi számítások szerint a Dunaferr és az ETO is a Bajnokok Ligájában rajtolhat majd, a presztízs mégis elegendő tétet teremtett. Sőt, a hazaiak számára talán túlságosan is nagyot, hiszen történetük első aranyérmének megkaparintására készültek. Ennek megfelelő eltökéltséggel vetették be magukat az összecsapásba, és Sirina bravúrjaival, valamint Vérten góljaival és nem utolsósorban könyörtelen védekezésével a 15. percben 10-4-re megugrottak. A találkozót sok érthető, ám legalább ennyi felesleges indulat is terhelte, és mivel a túlfűtöttség általában a rutinosabb félnek kedvez, a Dunaferr valamelyest magához tért, és a szünetre visszakapaszkodott négy gólra (16-12). A második játékrészben tovább csökkent a különbség, mert a Győr siettette a döntést, ezzel majdnem saját vesztébe rohant. A semleges néző számára nagyobb baj volt, hogy a keménység helyenként durvasággá vált, és a bírók sajnos képtelenek voltak csillapítani
a gerjedelmeket, ehelyett tovább fokozták azokat. A Dunaferr az utolsó percre egy gólra zárkózott fel, ám a hajrában három büntetőt rontó ETO önkívületi állapotban harcolt, és ennek eredményeként 26-24-es diadalt aratott.
Ezzel begyűjtötte első trófeáját; Róth Kálmán vezetőedző meg is jegyezte: „Nagyon vártuk már, de csak titkon reméltük ezt a győzelmet. Végre sikerült így összeraknunk a csapatot.” A magyar kézilabdának pedig külön szerencséje, hogy a helyenkénti ámokfutásban senki sem szenvedett maradandó sérülést.