Tegnap sem tudtak megállapodni az ágazat versenyképességéért küzdő fuvarozók a kormánnyal. A gazdasági tárca ötpontos javaslatcsomagot vitt magával az immáron sokadik tárgyalási fordulóra, ám ezt az érdekképviseletek vezetői nem fogadták el. Szanyi Tibor, a tárca politikai államtitkára bejelentette, hogy jövő hét közepére újabb megállapodástervezet készül, de tíz biztosan nem lesz benne a fuvarozók harminc pontba szedett követeléséből. A napirendről lekerült kérdések közé tartozik a jövedéki adó csökkentése, az egynapos autópálya-matrica bevezetése, a fuvardíjak általános forgalmiadó-terhelésének 25-ről 15 százalékosra való mérséklése, illetve a hét végi forgalomkorlátozás enyhítése.
Bár Szanyi Tibor szerint a kormány és az ágazat vezetői közel kerültek a megállapodáshoz, a fuvarozók továbbra is elkeseredettek. A Fuvarozók Országos Szövetségének főtitkára lapunk érdeklődésére visszalépésnek nevezte a gazdasági tárca tegnapi ajánlatát. Peredi Péter emlékeztetett rá, hogy Szanyi június közepén már egy több mint tízpontos javaslattervet is hajlandó lett volna azonnal aláírni, ehhez képest most csupán öt, technikai jellegű lépésről esett szó. Hasonlóképpen nyilatkozott a távirati irodának a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének ügyvezető főtitkára is. Hinfner Miklós leszögezte: továbbra is szeretnék napirenden tartani a jövedéki adó csökkentésének lehetőségét.
A tegnapi sajtótájékoztatón Szanyi Tibor cáfolta, hogy a jól menő gazdaság egyik bizonyítékaként beszélt volna a minap a magas üzemanyagárakról. Ugyanakkor a Hír TV felvételének tanúsága szerint az államtitkár szó szerint a következőket mondta: „Úgy is mondhatnám, ha tapasztalatilag nézzük, minél magasabb az üzemanyagár, annál jobban megy annak az országnak.”
*****
Látható árakat! A Magyar Autóklub szerint jogi úton kell biztosítani, hogy az autósok már távolról jól láthassák az árakat, és dönthessenek, melyik kútnál vásárolnak. A szervezet várhatóan jogszabály-módosítást kezdeményez majd ez ügyben. Kovács Kázmér, az autóklub jogi bizottságának elnöke a távirati irodának nyilatkozva elmondta: azért van jelentősége a távolról jól látható áraknak, mert Magyarországon akár literenként 20 forint eltérés is tapasztalható a kúthálózatok üzemanyagárai között.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
