időjárás 17°C Ferenc 2023. október 4.
logo

A Tesco lesz a negyedik

Bodacz Péter
2011.10.01. 22:00

Igaznak bizonyult lapunk értesülése, miszerint virtuális szolgáltatóként megjelenik a mobilpiacon a Tesco. Mint arról már röviden hírt adtunk, a brit áruházlánc a Vodafone infrastruktúráját használva dobja piacra saját márkás távközlési termékeit. A két vállalat tegnapi közös sajtótájékoztatóján azonban az is kiderült, hogy a szolgáltatást a Tesco és a Vodafone által közösen létrehozott, fele-fele arányban birtokolt Tesco Mobile társaság nyújtja majd. Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója közölte: a Tesco Mobile önálló hívószámmal rendelkezik majd, ám hogy mi lesz ez, az a hírközlési hatóság döntésétől függ. A telefon- és mobilinternet-szolgáltatások pedig ugyancsak saját márkajelzéssel, teljesen önállóan kialakított díjszabással kerülnek piacra.
– Egyelőre korai az árakról beszélni. Ez egy külön cég saját marketingigazgatóval, árképzéssel, tehát nem az lesz, hogy bekiabáljuk neki az árakat – fogalmazott Beck, hozzátéve: a vegyes vállalat a jövő év első felében jelenik meg a piacon. Gerry Gray, a Tesco vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a mobilszolgáltatás elterjesztésében építenek a Tesco saját márkás klubkártyára, amit tavaly szeptemberben indítottak el.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.