Nyolc új börtön építését kezdhetik meg

Már tárgyalnak a kivitelezőkkel, így akár 2019-ben beköltözhetnek az első rabok az új intézetekbe.

Vég Márton
2017. 09. 25. 5:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BVOP honlapja szerint mindenkit várnak a büntetés-végrehajtás csapatába, aki elmúlt 18 éves, és van érettségije. A fizetés pedig minimum bruttó 228 ezer, ennek a nettója 151 ezer forint. Ez sokak számára csábító ajánlat. Jelentős a túljelentkezés, a meghirdetett 2500 állásra (köztük adminisztratív munkakörökre is) eddig több mint 6200 önéletrajz érkezett.

Békés városában október 3-án lesz egy éve, hogy megnyílt a toborzóiroda. Izsó Gábor polgármestertől megtudtuk, hogy eddig mintegy 970 önéletrajz érkezett, 102 emberrel pedig már jogviszonyt is létesített a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet. A jelentkezők többsége Békés, Békéscsaba, Gyula és azokhoz közeli városok, szórványtelepülések lakosai közül kerül ki. Izsó Gábor szerint szinte bizonyos, hogy még ebben az évben elkezdődhetnek a munkálatok. – A városban nincs ellenérzés a börtönnel kapcsolatban – fogalmazott a polgármester. Kunmadarason pedig a volt szovjet laktanyából különítettek el egy húszhektáros területet, amit különleges építési övezetté nyilvánítottak. Érdekes, hogy a börtönökkel kapcsolatban nincs lakossági tiltakozás, ellenben a Berettyóújfalu határába tervezett börtönkórházról október 8-án helyi népszavazás lesz, ahol a Jobbik és a DK a börtönkórház ellen, a Fidesz pedig mellette kampányol.

A Magyar Helsinki Bizottság még 2016 májusában készített javaslatcsomagot az Igazságügyi Minisztériumnak a börtönök vészes, 100 százalék feletti túlzsúfoltságának mérséklésére. Ennek előzménye, hogy 2015 márciusában az Emberi Jogok Európai Bírósága szintén a zsúfoltság csökkentésére kötelezte Magyarországot. A Helsinki Bizottság úgy látja: kevesebb embernek és rövidebb ideig kellene rács mögött lennie. „A büntető törvénykönyv túl nagy hangsúlyt helyez a szabadságvesztésre, és olyan csekélyebb súlyú bűncselekmények esetén is rögtön börtönnel fenyeget, mint például a garázdaság, a járművezetés ittas állapotban vagy a lopás alapesete” – áll a Helsinki Bizottság igazságügyi tárcának címzett javaslatában. Szerintük hazai és nemzetközi példák alapján is az a tapasztalat, hogy önmagában a börtönépítés hosszú távon nem csökkenti a zsúfoltságot, mert a férőhelyszám növekedését követi a fogvatartottak számának emelkedése is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.