
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Májusban és júliusban kerékbilincset helyeztek Szabó Zoltán szocialista képviselő autójára, de a büntetést egyik alkalommal sem fizették be. A kerékbilincset hivatalból szerelték le a Hír Televízió birtokába került ügyészségi dokumentumok szerint. Az egyik hatósági iratban az áll: „a személygépkocsi vonatkozásában bűncselekményt követtek el”.
Szabó Zoltán a főváros VII. kerületében lakik, ahol az önkormányzati parkolóhelyeket a Centrum Kft. üzemelteti. A cégnél tartott házkutatáson előkerültek a Szabó Zoltán autójának megbilincseléséről szóló jegyzőkönyvek másolatai. A „hivatalból megszüntetve” megjegyzést tollal írták rájuk.
A szocialista politikus azt állítja: nem tudta, hogy kocsija a „tilosban járt”. A hírTV kérdésére válaszolva tagadta, hogy ő intézte volna el, hogy levették a kerékbilincset az autójáról. „Nem tudom, miről beszél” – fogalmazott Szabó.
Az ügyészségi dokumentumok szerint a közterület-felügyelet telefonja után szerelték le hivatalból a kerékbilincset Szabó Zoltán autójáról.
Szabó Mihály, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója a hírTV-nek elmondta: csak speciális estekben lehet leszereltetni a kerékbilincset. Például ha a kocsi tűzcsap mellett parkol.
A Központi Nyomozó Főügyészség nem kommentálta az esetet. Hallgat a Centrum Kft. is, pedig az ügyészségi dokumentumok szerint a kft. nyilvántartásában is a „hivatalból leszerelve” megjegyzés szerepel Szabó Zoltán autójának rendszáma mellett.
(hírTV)
Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!
Itt van Moszkva válasza a Putyin-Trump találkozóra
A karosszékében találták holtan a magyar úszópápát: halálos tévedés áldozata lett Széchy Tamás
Rendkívüli: Ukrajna megtámadta Moszkvát – munkában az orosz légvédelem
Borzalmas tömegtragédiáról jött hír, sokan meghaltak
Orbán Viktor alig hitt a fülének, mit követelt Zelenszkij az Európai Uniótól
Orbán Viktor: Brüsszel ügynökei fel akarják venni Ukrajnát az unióba – Kövesse nálunk élőben!
A Chelsea sztárja a riporternek: Sz.r ügy
Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek
Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében
Hamiltont is bűnösnek találták, de a Red Bull veszített a legtöbbet
Egy új NSZK épül
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.