„Nem Bajnai és Gyurcsány között húzódik a fő frontvonal”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyre nagyobb gondban van a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, éppen ezért szorgalmazza ilyen erősen az ellenzéki összefogást.

Kovács András
2013. 03. 02. 14:20

A jelöltállítás feltételei könnyebbek lettek a korábbi választásokhoz képest, mivel a kopogtatócédulák helyett ajánlóívet kell kitölteni, így az igazi kérdés, hogy a DK képes lesz-e olyan jelölteket állítani, akik mögött komoly támogatottság van, és képesek-e beleszólni a nagyobb választókerületekben lévő versenybe – fejtette ki a szakértő. Rámutatott arra is, hogy kiélezett helyzetben a Demokratikus Koalíció nem fog tudni érdemben beleszólni a nagyok versenyébe; ez csak akkor változna meg, ha Gyurcsányék jelentősen tudnák növelni a táborukat.

Nagy Attila Tibor szólt arról is, hogy a DK helyi szervezetei nem képviselnek akkora erőt, mint amiről a párt vezetői beszélnek, mivel a helyi képviselő-testületekben a pártnak nincsenek széles bázisai, nincsenek képviselőik, alpolgármestereik, polgármestereik. Ez különösen megnehezíti az alakulat számára, hogy helyi szinten erős választói támogatottságot tudjon kialakítani, így az egyedüli indulás a DK parlamentből való kiesését valószínűsíti – zárta szavait az MPK szakértője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.