Braun Róbert lett a monori MSZP-elnök

Simor András volt kommunikációs tanácsadója abban a városban lett vezető, ahol a Fidesz mindenkit elvert az önkormányzatin.

NT
2013. 06. 21. 20:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Braun Róbertet Varga Jenő lemondása után kérték föl a szervezet vezetésére, mind Varga Jenő, mind a korábbi országgyűlési képviselő Gál Zoltán őt ajánlotta a tagoknak, akik – a titkos szavazáson – egyhangú döntéssel választották elnöknek.

Monoron áprilisban volt önkormányzatiképviselő-választás, a fideszes Balog Imre pedig simán, a szavazatok több mint ötven százalékának megszerzésével nyert. A második a Jobbik lett, megelőzve a szocialisták és a Gyurcsány-párt közös jelöltjét, aki mindössze 15 százalékot kapott. Az MSZP kampányát Braun Róbert, Simor András és Gyurcsány Ferenc egykori tanácsadója segítette. 2014-ben a szocialisták őt indítanák országgyűlésiképviselő-jelöltként a körzetben.

A még Simor András vezette jegybank idején Braun a jegybankelnöki tanácsadói posztot töltötte be. Azt követően távozott, hogy a Magyar Nemzet leleplező cikkében megírta: a jegybankelnök kommunikációs tanácsadója belépett az MSZP óbudai szervezetébe. Brauntól esetleg bizalmas belső információk szivároghattak át a szocialistákhoz. Az egykori tanácsadó akkor elárulta, hogy már jó ideje tagja a szocialista pártnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.