Életfogytiglan? Ítéletet hoz a bíróság a romagyilkosságok perében

Kedden dönt a bíróság a cigányok meggyilkolásával vádolt ”halálbrigád” négy tagjának ügyében.

Magyar Nemzet
2013. 08. 06. 3:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőfokú ítéletet hirdet kedden a Budapest Környéki Törvényszék a cigánygyilkosságok ügyében. Az ügyész K. Árpádra, K. Istvánra, valamint P. Zsoltra tényleges életfogytig tartó fegyházat, a negyedrendű vádlott Cs. Istvánra pedig (aki két helyszínen sofőrként segítette a gyilkosokat) tizenöt év börtönbüntetést kért. A vádirat szerint a négy férfi 2008 és 2009 között kilenc településen támadott meg fegyverekkel és gyújtópalackokkal cigány embereket. Kislétán és Tiszalökön egy-egy, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön pedig két-két cigány embert gyilkoltak meg; utóbbi helyszínen az egyik áldozat egy ötéves kisfiú volt.

Érdekesség: a keddi ítélethirdetés szünetében az MSZP-s Braun Róbert (aki előzőleg Simor András volt jegybankelnök kommunikációs tanácsadója volt) sajtótájékoztatót tart a bíróság épületében – vagyis félő, a szocialisták megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak a gyilkosságsorozatból. Mindez azért is különös, mivel a gyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti bizottság jelentése éppen a szocialista kormányok titkosszolgálati vezetőinek súlyos felelősségét állapította meg. A bizottság kimondta: a feltárt hiányosságokért, az érdemi munka elmaradásáért, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) rendeltetésszerű működésének hiányáért a hivatal akkori főigazgatóját, Laborc Sándort személyes felelősség, míg a rendellenes működésért Szilvásy György és Ficsor Ádám akkori minisztereket politikai felelősség terheli. Ficsor maga is beismerte: „az NBH-nál követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb megtalálhatták volna a gyanúsítottakat”.

A jelentésből többek között az is kiderült: az egyik vádlottat szélsőséges nézetei miatt 2004-től megfigyelés alatt tartotta az NBH, és ezt csak 2008 elején, az első támadás előtt fél évvel állították le – éppen akkor, amikor információ vetődött fel, hogy fegyverkezésbe kezd.

Az utolsó szó jogán K. Árpád és testvére, István a tárgyaláson semmit nem kívánt előadni, a harmadrendű vádlott, P. Zsolt az ártatlanságát hangoztatta, míg Cs. István negyedrendű vádlott édesanyja sajtónyilatkozatát idézve azt mondta: bűnös, de nem bűnöző. A tanács elnöke jelezte, hogy a vádlottak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a 13 nap múlva esedékes határozathirdetésnek.

(Pilhál Tamás)

A további részleteket elolvashatja a Magyar Nemzet keddi számában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.