A belügyminiszter az MTI-hez is eljuttatott levelében ismertette, hogy Ózd város közkútjaival kapcsolatban a döntést a helyi védelmi bizottság meghozta. Ennek értelmében az eredeti állapot helyreállításának a technikai kivitelezése folyamatban van. Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy az ózdi polgármester a helyi védelmi bizottság döntését tiszteletben tartja, végrehajtását nem akadályozza.
Az MSZP korábban azt közölte, hogy a polgármester nem tett eleget a belügyminiszter felhívásának. Pintér Sándor még szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Borsod Megyei Védelmi Bizottság elnöke felhívta Ózd polgármesterét, hogy a rendkívüli napi átlaghőmérsékletre való tekintettel függessze fel az önkormányzati döntést, és állítsa helyre az eredeti állapotot.
Az ózdi önkormányzat június végi döntése értelmében vízpazarlás miatt egyes kifolyókat elzártak, míg több csapban szűkítőket helyeztek el, így csak csordogált a víz a kutakból. Ismert, akadt olyan kút, ahol egymillió literes fogyasztást mértek, annyit, mint 96 másik kútnál összesen.
A hétvégén aztán a nagy hőségben sorban álltak az ivóvízért Ózd főként romák lakta városrészeiben a közkutaknál. A decemberben megkezdett felülvizsgálat eredményeként 62 közkúton az önkormányzat csökkentette a víznyomást, 27 közkutat pedig megszüntetett. Az ügyet az elmúlt napokban néhány ellenzéki párt és politikus szimpla feszültségkeltésre és kampányolásra használta fel.
Mint kiderült, az MNO által kérdezett cigányügyi szakértőnél is érdeklődtek már külföldről az ózdi eset kapcsán. Forgács István, a korábban az Európa Tanácsnak is dolgozó romaügyi szakértő állítja, kizárólag a helyi vezetők illetékesek, a DK és az MSZP kampányszagú megnyilvánulásai teljesen feleslegesek. Forgács jogosnak találja az önkormányzat vízkorlátozással kapcsolatos döntését, hiszen azzal a becsületes fogyasztókat próbálták megvédeni a jogszerűtlen vízhasználattal szemben. A kegyetlen kánikula idején viszont „nagyot szól”, ha bárhol, bármilyen okból lezárnak kutakat. A DK Forgács szerint éppen ezt a hullámot próbálja meglovagolni, az ózdi ügy tökéletesen passzol a párt jelenlegi terveihez.
A BBC beszámolója szerint az ózdi önkormányzat nem vádolta meg közvetlenül a cigányokat, úgy fogalmazott ugyanis, hogy a lakosság pocsékolja a vizet. A BBC megjegyzi, hogy Közép-Európában sok roma család közkutakat használ, mert annyira szegény, hogy nem tudja fizetni a vezetékes vizet.
A Die Welt megjegyzi, hogy Ózdot a kormányzó „nacionalista” Fidesz irányítja, amelyet bírálói azzal vádolnak, hogy támogatja a „Magyarországon burjánzó rasszizmust”. A miniszterelnök fotója alatt az a képfelirat jelent meg, hogy a romakérdés kezelése többször is felháborodást váltott ki az érintett kisebbség részéről. A Die Welt ugyanebben a cikkben foglalkozik a romagyilkosságról szóló ítélethozatallal.
A Handelsblatt kommentárjában azt írja, hogy a magyar kormány törvényellenes határozatokat fogadtat el a parlamenttel, amelyek ellentétesek az ország demokratikus alapelveivel, ám ezeket nem részletezi. A német lap szerint az Európai Parlament felszólította Orbán Viktort, hogy ne tegyen antidemokratikus lépéseket, mert az ország európai elszigetelődését kockáztatja velük.