Közelebb a megoldás a pécsi magasház ügyében

Tulajdonosa hajlandó bekeríteni és őrizni a több mint két évtizede lakatlan 25 emeletes pécsi magasházat.

WL
2013. 08. 21. 20:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hargitai János Baranya megyei kormánymegbízott közleményében azt írta: a La Torre 2008 Ingatlanfejlesztő Kft. a napokban értesítette a kormányhivatalt, hogy egyetért az ingatlan állapotáról készült igazságügyi és műszaki szakértői véleményekkel, és legkésőbb szerdán megkezdi a hivatal által kötelezően előírt feladatok végrehajtását.

A kormánymegbízott utalt rá, hogy a cégnek már korábban előírták az épület őrzését, körbekerítését, magyar és angol nyelvű figyelmeztető táblák elhelyezését, továbbá a magasabb szinten lévő ablakok ideiglenes rögzítését, mert az ingatlan veszélyt jelent környezetére.

„Az világosan látszik, az ügyben a Baranya Megyei Kormányhivatal határozott és erőteljes fellépése meghozta azt az eredményt, hogy az ingatlan tulajdonosa a jövőben együttműködik a probléma megoldásában” – hangsúlyozta Hargitai János. Hozzátette, a hivatal ellenőrizni fogja az intézkedések végrehajtását.

A kormánymegbízott szerint a tulajdonosi nyilatkozat csak az első lépést jelenti a magasház ügyének végleges megoldása felé. A szakértői vélemények alapján a kormányhivatal eddig is az épület lebontását tartotta lehetséges jó megoldásnak, és ebben ma már a La Torre is partnernek mutatkozik – olvasható a közleményben. Hargitai János ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az épület bontása „rendkívül megfontolt tervezési, előkészítési és egyeztetési tevékenységet követel meg” a folyamatban szereplő minden résztvevőtől.

A Népszabadság augusztus 16-ai számában írt arról, hogy a baranyai kormányhivatal július közepe óta háromszor bírságolta meg a magasház gazdáját, mivel nem keríti be és nem őrzi az ingatlant. Az ezzel kapcsolatos döntéseket a ház tulajdonosa nem fellebbezte meg, de a kirótt, összesen 2,5 millió forint bírságot nem fizette ki.

A napilap emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor legutóbbi baranyai útján azt ígérte: ha a város visszaszerzi az épületet, akkor az állam átvállalja a bontás költségét. A toronyház tulajdonosa állítólag több tízmillió forint adóelmaradást halmozott fel a várossal szemben, erre hivatkozva Pécs visszaszerezheti az épületet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.