Orbán könnyebben szót ért egy román hazafival

Tusnádfürdőn elkapta Orbán Viktort egy román kereskedelmi televíziós stáb; a riporternek a magyar miniszterelnök elmondta, milyen román politikussal ért szót könnyebben.

BuL
2013. 08. 23. 14:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a romániai Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből pénteken rövid előzetest sugárzott a hírcsatorna.

A kormányfő azt mondta, hogy „amikor olyan miniszterelnökök vannak mindkét országban, akik ezt megértik, hogy ez a legfontosabb, akkor az együttműködés aránylag jó. Amikor olyan miniszterelnökök vannak, akik ezt még nem értik, mert vagy túl fiatalok, vagy még nem töltöttek el elég időt a szakmában, vagy túlságosan könnyen ragadják el őket az érzelmek, akkor nehezebben mennek a dolgok.” A szombaton műsorba kerülő interjúból a jobboldali kötődésű Hotnews hírportál is előzetest közölt pénteken, amelyből kiderült, hogy a felvétel július 27-én, Tusnádfürdőn készült.

Orbán Viktor hangsúlyozta: sokan úgy gondolják, hogy a Románia területén élő magyaroknak kedvezőbb az, ha baloldali kormányok vannak hatalmon, amelyeknek a nemzeti kérdéskör kevésbé fontos, de szerinte ez fordítva van. „Egy román hazafival könnyebben szót értek, mint egy olyan románnal, akinek a nemzeti kérdés kevésbé fontos” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. „Most nem jobboldali kormány van Romániában, hanem baloldali. Ezzel a kormánnyal olyan kapcsolatunk, amit jellemezni lehetne, még nincsen. A legtöbb, amit mondhatok, hogy alakulófélben lévő kapcsolataink vannak, magam is kíváncsian várom, hogy mire jutunk egymással” – jelentette ki Orbán Viktor.

A magyarellenességnek román belpolitikai okai vannak

Orbán Viktor Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével péntek délután az Országházban egyeztetett – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Havasi Bertalan elmondta, a négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román–magyar viszony kiéleződjön. A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák – összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan. Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondokat okoz, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek.

Orbán Viktor – sajtófőnöke tájékoztatása szerint – egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll. Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régiók átalakításának tervezett ütemezéséről, és az ottani magyarság ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeiről is. Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és Kelemen Hunor megbeszélésén megállapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.