Ócsai lakópark: jelenleg „félház” van

Jelenleg 39 házban laknak az ócsai szociális lakóparkban.

WL
2013. 11. 07. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Tamás (Fidesz) elmondta, hogy az első ütemben megépült 80 lakóházból eddig 39-et foglaltak el a devizahitelük miatt bajba jutott családok, s nemsokára érkezik még 3-5 pályázatnyertes család is.

Az alpolgármester a lakópark esetleges bővítésével kapcsolatban úgy fogalmazott, senki sem jelentette még ki, hogy nem lesz második ütem, a munka folytatásáról tudomása szerint márciusban születhet döntés. A pályázati feltételek további könnyítése, illetve kiszélesítése esetén valószínűleg még többen érdeklődnének a lakópark iránt, s mielőbb benépesülhetne a terület – tette hozzá Horváth Tamás.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjának kommunikációs vezetője korábban egyebek mellett arról beszélt az MTI-nek, hogy a még üres épületekre az év végéig folyamatosan pályázhatnak az érdeklődők. A költözködést, a beilleszkedést a szeretetszolgálat szociális munkásai segítik, akik minden nap jelen vannak a lakóparkban.

Szólt arról is, hogy a szeretetszolgálat közreműködik az otthonaikat elfoglaló regisztrált munkanélküliek álláskeresésében. Többeknek már találtak munkát, néhányan pedig képzéseken vesznek részt. A kommunikációs vezető hozzátette: a munkába járást az önkormányzat által bérelt busz segíti, szerdánként ügyintéző, szombatonként bevásárlójárat is közlekedik.

A már ott élő családokban átlagosan négy gyermek van. A teljes benépesülés után várhatóan több mint kétszáz gyermek lakik majd a lakóparkban. A szeretetszolgálat már most is kiemelt figyelmet fordít a kicsikre, rendszeresek a kézműves foglalkozások, az ügyességi versenyek, a gyerekek igényeihez igazodó délutáni programok – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.