Kormányellenes hangulatot kívántak kelteni a gazdák között

Újabb visszaélésre bukkant Budai Gyula a földalapú támogatások igénylésénél.

2013. 12. 11. 18:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár közölte: az ügy érintettje a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai alapján 2013-ban 232 hektár nagyságú területre jelentett be támogatási igényt, jogalap nélkül. (A támogatás hektáronként több mint 69 ezer forint.) Budai Gyula hozzátette: az üggyel kapcsolatos információkat a dokumentumokkal együtt kedden átadta Sors Lászlónak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettesének. Emlékeztetett rá: a VM korábbi bejelentése alapján már folyik egy büntetőeljárás a NAV-nál költségvetési csalás megalapozott gyanújával, hasonló tényállás miatt. A NAV már 4 gyanúsítottat és több mint 40 céget vizsgál – jelezte az államtitkár.

Budai Gyula szerint „bizonyos személyek”, köztük az érintett felelős szerkesztő is, „kormányellenes hangulatot kívántak a gazdák között ezzel az akcióval előidézni”. „Olyan területekre jelentkeztek be ugyanis támogatásért, amelyekhez semmi közük nem volt. Jól tudták, hogy ezek megakasztják a kifizetéseket, mivel a mostani szabályok alapján, ha egy területre több földhasználó jelentkezik be támogatásért, akkor a kifizetési kérelmet megtagadják, és megkezdődik a jogosultság ellenőrzése” – fogalmazott Budai Gyula. Hangsúlyozta: a NAV nyomozása dönti el a felelősséget az ügyben.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium ez év november 30-ig 170 ezer kérelmet tudott teljesíteni az ígért 177 ezer helyett, ennek keretében 140 milliárd forintot támogatási összeget fizettek ki a gazdáknak. Hétezer kérelem jogosságát még vizsgálják. A sajtótájékoztatón jelen volt Péter Mihály, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) országos alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Pest megyei és Budapesti elnöke, aki a kárvallottja az ügynek, az ő földjére jelentkezett rá a Világgazdaság felelős szerkesztője.

Elmondta: családi gazdaságuk a Pest megyei Bagon 52 hektárt bérel a helyi önkormányzattól. Megdöbbenve értesültek arról, hogy támogatást nem, csak adategyeztetésre való felhívást kaptak az idén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Ebből derült ki számukra, hogy az egyben művelt 52 hektáros területükön van egy „kakukkfióka” , aki erre a területre jelentkezett rá 31 hektár erejéig. Ezután felvette a kapcsolatot az érintettel, aki később lejelentkezett a területről. Péter Mihály jelezte: 12 hasonló Pest megyei esetről van tudomása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.