Balog Zoltán ezen kívül bejelentette, hogy a húsz éve a közfinanszírozásban dolgozó orvosok a jövőben jogosultak lesznek a főorvosi cím viselésére.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az indikátorrendszerrel kapcsolatban elmondta, ez szorosan kapcsolódik a népegészségügyi intézkedésekhez, tehát azoknak jár pluszpénz, akik például valódi gondozást végeznek krónikus betegségben szenvedő betegeiknél. Az államtitkár a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az elmúlt négy évben többször is emelkedett az alapellátásban dolgozók finanszírozása, 2009-hez képest 2014-ben a többlet elérte a 30 milliárd forintot.
A Fidesz szerint a háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a védőnői és a fogorvosi ellátásban dolgozók további béremelését teszi lehetővé a kormány hétfői bejelentése. A nagyobbik kormánypárt ezt hétfői közleményében írta, rögzítve, hogy a Fidesz teljesíti vállalását, visszaadja az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülését. A béremelések idén is folytatódnak az egészségügyben, emellett folytatják a pedagógusok béremelési programját is. Márciusban érkezik a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók és a tiszthelyettesek béremelése – sorolták. Kitértek arra is: januárban 100 ezer forint fölé emelkedett a minimálbér, és emelték a közfoglalkoztatottak bérét is. A gyermeket nevelő munkavállalók nettó fizetése ugyancsak nőtt a kiskeresetűek adócsökkentésének köszönhetően.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!