A szocialista politikus százmilliói kapcsán a Fidesz február 5-én több kérdést is felvetett. Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke arra kíváncsi, ez az összeg azonos-e azokkal a „gyanús százmilliókkal”, amelyekről Gyurcsány Ferenc a közelmúltban beszélt. Emlékezetes, Gyurcsány akkor úgy fogalmazott: „Én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk.” Lehet, hogy most e gyanús pénzek egy része megkerült Simon számláján, vagy ezek nem azok a százmilliók? – kérdezte Kósa. A kormánypárti politikus Mesterházytól arra is választ vár, hogy az MSZP vezetése tudott-e a párt második emberének az osztrák bankban tartott százmillióiról.
Azt is szeretné megtudni, hogy Simon gyűjtött-e adományt, támogatási pénzt az MSZP-nek, és ha igen, akkor abból használtak-e fel bármilyen, esetleg politikai célra. Kérdésesnek nevezte még azt is, hogy a szocialista vezetésnek van-e tudomása arról, hogy mások is parkoltatnak-e további százmilliókat különféle számlákon. Kósa szerint ezeket még a választási kampány előtt tisztázni kell. „Ha nem adnak választ ezekre a kérdésekre, az összes korrupciós vád, amit a Fideszre megfogalmaztak, a szocialistákra hull vissza” – fogalmazott Kósa. Hozzátette, ha nem tisztázzák magukat, egyértelművé válik, hogy „az MSZP szügyig gázol a korrupcióban”.
Kövér László házelnök jelezte, hogy a megkeresést az Országgyűlés mentelmi bizottságának továbbítja. Az ügyészségi szóvivő szerint az „ügy másik vetülete” a XVIII. kerületi önkormányzat 2008-as kötvénykibocsátása, amely kapcsán hűtlen kezelés miatt zajlott a nyomozás. Ezt a rendőrség tavaly szeptemberben bűncselekmény hiányában megszüntette, a fővárosi főügyész viszont február 5-én elrendelte a felülvizsgálatot.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!