Félmilliárdos bírságot is kaphatnak a trükköző bankok

Bírság sújthatná azokat a bankokat, amelyek megszegik az ingyenes készpénzfelvétel szabályait.

MD
2014. 02. 04. 13:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A módosítások a harmadik rezsicsökkentésről szóló fideszes javaslat részei, amelyekről kedden tárgyal és várhatóan csütörtökön dönt a parlament.

Hoppál Péter budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az említett változtatásokat az ügyfelek érdekében kezdeményezték, a havi kétszeri – összesen 150 ezer forintig terjedő – díjmentes pénzfelvételt ugyanis alapvető fogyasztói jognak tartják, amelyből nem enged a Fidesz.

A törvények a bankokra is vonatkoznak, ezért „ha trükközésen kapják őket”, azaz ha megszegik az ingyenes készpénzfelvétel szabályait, akkor – a törvényjavaslat szerint – akár 500 millió forintos bírságot is róhatna rájuk a jegybank – közölte a Fidesz szóvivője.

A törvénymódosítás az elfogadás után egy hónappal lép hatályba. Hoppál Péter egyúttal azokat is biztatta a díjmentes pénzfelvételhez szükséges nyilatkozatra, akik ezt még nem tették meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.