Nincs pénz Falus Ferenc kampányára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Inkább saját kampányukra fordítják a pénzt az adósságtól sújtott, hitelre szoruló baloldali kis pártok közös főpolgármester-jelöltjük helyett.

Bákonyi Ádám
2014. 08. 28. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lapunknak nyilatkozó szakemberek egyöntetűen úgy vélekedtek: az őt támogató pártok elengedték Falus kezét, de legalábbis nem foglalkoznak vele, erre utal a köznevetség tárgyává lett jegesvödör-videója, vagy az Indexnek adott interjúja, amelyben egy „unalmas, tulajdonképpen nem okos” lóhoz hasonlította magát. – Lehetetlen, hogy ha valódi kampánystáb dolgozna mögötte, mindez megtörténhetett volna – fogalmazott az egyik szakember. Ezt erősíti, hogy Falus azóta is újabb meghökkentő nyilatkozatokat tett. A HVG.hu-nak tegnap a lovakhoz fűződő viszonyáról azt mondta, hogy „lovakkal szoktunk nyaralni”, arról pedig, hogyan viseli, ha nem vele, hanem rajta röhögnek, kijelentette: „Egész jól.”

Bár lapunkkal Szigetvári Viktor azt közölte, hogy az Együtt–PM, a DK és az MSZP közös kampánystábot működtet Falus számára, információink szerint jelöltjüket tíz napig inkább nem engedik szerepelni. Mindeközben az MTI-nek adott interjújában Tarlós István nem kívánt esélylatolgatásba belemenni a főpolgármester-választást illetően. Budapest vezetője inkább a városvezetés eddigi teljesítményének publikálásával és további elképzeléseivel kíván kampányolni. Arról, hogy Falus egy figyelemfelhívó kampány részeként leöntette magát vízzel, úgy fogalmazott: „ahol egy alsónadrágban és zokniban álló embert egy nő leönt egy vödör vízzel, és ez az ember ott toporog egy pocsolya közepén, és igyekszik tanácstalanul értelmezni azt a jelenséget, hogy a művelet során véletlenül orron vágott kisgyerek ordítva bőg”, nem kívánja kommentálni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.