Formálódik a konszenzus a Sorsok Háza körül

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az együttműködés újrakezdése volt talán a legfontosabb – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

MNO
2014. 09. 09. 16:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke újságíróknak azt mondta: fontos lépésnek tartja, hogy egy háromnegyed éve megszakadt párbeszédet tudtak folytatni a Zsidó Közösségi Kerekasztalon. Úgy fogalmazott, nagyon sok kérdésben sikerült megoldást találniuk, és nagyon sok kérdéssel kapcsolatban a kormánynak és a zsidó szervezeteknek még „dolgozniuk kell azon, hogy eljussunk a megoldásig”.

A Mazsihisz elnöke „nagyon biztatónak” tartja, hogy a Sorsok Házával kapcsolatban a zsidó szervezetek ígéretet kaptak a kormánytól, hogy a kiállítást „csak konszenzusos megoldással” fogják megnyitni, tehát csak akkor, ha a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek is egyetértenek annak a szakmaiságával. Heisler András elmondta, az ülésen a résztvevők sokat „vitatkoztak az antiszemitizmus monitoringozásáról, figyeléséről”, és abban maradtak, hogy a decemberi ülésen vissza fognak térni rá.

A Mazsihisz-elnök pozitív fejleménynek nevezte, hogy a kormány „nyitottan fogadta” a zsidó szervezetek kezdeményezését, hogy tegyék rendszeressé a kerekasztalt. Hozzátette, a következő, decemberi ülésnek már a kormánnyal közösen meghatározott napirendje is „kezd összeállni”.

A holokauszt-emlékévet az elnök „kétarcú emlékévnek” nevezte. Kiemelte, volt konfliktus a zsidó szervezetek és a kormány között, ami „árnyékot vetett”, ugyanakkor az önkormányzatok szervezésében, vidéken „rendkívül emelkedett hangulatú megemlékezéseket” tartottak egész évben, és „különleges értékű” rendezvények, kiállítások jöttek létre.

Zoltai Gusztáv kinevezésével kapcsolatban Heisler András úgy nyilatkozott, „megvan a véleménye róla, de azt nem kívánja megosztani” a nyilvánossággal. A tanácsadói kinevezés az elnök szerint mindenkit meglepetésként ért.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a kerekasztalt „a produktivitás és a konstruktivitás irányába tett lépésként” értékelte a sajtótájékoztatón. Kiemelte a több mint 7000 Magyarországon élő holokauszt-túlélő szociális helyzetét. A vezető rabbi elmondása szerint a kerekasztalon a kormány fontos programpontokat mondott. Az EMIH részéről két külföldi támogatója révén egymillió dollárt hoz Magyarországra, hogy felépülhessen egy idősek otthona a túlélők számára.

A Sorsok Házáról Köves Slomó azt mondta, már maga az intézmény „óriási lehetőség”. Kiemelte, a történelmi hitelesség mellett az a legfontosabb kérdés, hogyan adódik át az a tartalom, ami benne van. Ezért a kerekasztalon a vezető rabbi javasolta, hogy a szakértőkön kívül az EMIH, illetve a Mazsihisz felkérésére független értelmiségiek is mondjanak véleményt a kiállításról: arról, hogy szerintük milyen hatással lesz a kiállítás arra a sok ezer gyerekre, aki meg fogja nézni és akiknek a holokauszthoz és a magyarországi zsidósághoz való hozzáállását befolyásolni fogja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.