Jelentős támogatást kap a hazai zsidóság

A kormány 2015-ben is jelentős összeggel támogatja a zsidó közösségeket – tájékoztatott a Kormányzati Információs Központ.

MNO
2014. 09. 16. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a kormány döntött arról, hogy eddigi intézkedéseit folytatva, valamint a magyarországi zsidó közösségek kéréseit és javaslatait szem előtt tartva, 2015-ben is több kiemelt projektet támogat.

A kormány támogatásával 2015-ben megkezdődik a miskolci, valamint a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, a budapesti Alma utcai szeretetotthon rekonstrukciója, a szegedi zsinagóga állagmegóvása, továbbá az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem könyvtárának megmentése is – olvasható a közleményben.

A Kormányzati Információs Központ tájékoztatása szerint a 2014-es holokauszt-emlékévhez kapcsolódóan a kormány további forrásokat biztosít újabb megemlékező programok támogatására, illetve beruházások megvalósítására, mint például a szabadkai zsinagóga belső felújítása.

A közlemény szerint folytatódik a Sorsok Háza szakmai koncepciójának kidolgozása magyarországi, valamint nemzetközi zsidó szervezetek és szakértőik bevonásával, ahogyan arról Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztalt követően is beszámolt.

A Zsidó Közösségi Kerekasztal szeptember 9-én megtartott ülése után Lázár János és Heisler András, a Mazsihisz elnöke is fontos lépésnek nevezte az együttműködés újrakezdését.

A Sorsok Háza projektről a miniszter azt mondta, „a szakmai program és a belső tartalom tekintetében a magyar kormány konszenzusos megoldást hoz létre”, hozzátéve, hogy a szakmai koncepció kialakításában a kabinetnek szüksége van a magyarországi és a nemzetközi zsidó közösség segítségére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.