Az ónos eső 3750 hektárban tett kárt

Nagy erőkkel tart az ónos eső okozta jégkárok felszámolása a Vértesi Erdő Zrt. kezelésében lévő erdőkben.

TK
2014. 12. 09. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint leginkább kisebb facsoportok, egyes fák dőltek ki, és a fenyők csúcsa tört le. A károsodott fák tömege 7850 köbméter. Károk keletkeztek a vadkárelhárító kerítésekben is, a részben sérült kerítések hossza mintegy 25 kilométerre tehető.

A társaság erdészetei folyamatosan számolják fel a leszakadt ágak, kidőlt fák okozta útakadályokat, a munkálatokat azonban megnehezíti a napok óta tartó esőzés miatt felázott talaj. A szakemberek a fő közlekedési útvonalakat nagyrészt már felszabadították, de a zavartalan közlekedés feltételeinek biztosítása csak a későbbiekben lehetséges, ezért egyelőre nem javasolják a turistautak használatát – olvasható a közleményben.

A Földművelésügyi Minisztérium azt is közölte, hogy megkezdődött az ónos eső okozta károk felmérése a Börzsönyben, ahol mintegy 10 ezer hektárt sújtott a rendkívüli időjárás. A tájékoztatás szerint az ónos eső miatt eltört az erdei fák koronája, vagy derékba törtek, illetve kidőltek.

A Magas-Börzsönyben drámai helyzet alakult ki. A Kemencei Erdészetnél keletkeztek a legnagyobb károk, s a Diósjenői Erdészet is jelentős károkat szenvedett el. Királyrét és Nagymaros környezetében ugyanakkor csak a magasabban fekvő területeken vannak a természeti csapásnak következményei.

Az erdészek, fakitermelő brigádok folyamatosan azon dolgoznak, hogy legalább az erdészeti feltáróút-hálózatot minél előbb megtisztítsák. Ez lehetővé teszi ugyanis, hogy a szakemberek a belső völgyek károsított erdeibe is eljuthassanak. Célul tűzték ki azt is, hogy a turisták számára fontos – turisztikai célpontok felé vezető – főbb turistautakat, -jelzéseket is megtisztítsák. A munkákról folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket interaktív térképen.

Jelenleg azonban – és ez a most következő hétvégét biztosan érinti – senkinek nem ajánlják, hogy túrát tervezzen a Magas-Börzsönybe, helyette inkább keressék fel a biztonságos kiránduló központokat, vadasparkokat. Most még nagy területek lehetnek veszélyesek, átjárhatatlanok a Börzsöny erdőiben – tartalmazza a közlemény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.