Vizsgálat lesz az ekáer hibája miatt

A vizsgálatot a nemzetgazdasági miniszter rendelte el.

MD
2015. 01. 12. 10:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc, illetve az M1 Ma reggel című műsorában hétfő reggel közölte: „a NAV elnökét arra kértem, hogy egy belső vizsgálatot azonnal rendeljen el, és nézze meg, hogy pontosan mi is történt”.

A miniszter hangsúlyozta, a hiba negyedóráig állt fenn. A rendszer egy használója látott nevek nélküli adatokat, amikor azt használta. Az informatikusok a hibát azonnal kijavították.

Elmondta, egy ilyen nagy rendszernél, mint az árukövető rendszer, amelynek több tízezer, de akár százezer felhasználója is lehet, előfordulhatnak „gyermekbetegségek”, ezért is adtak egy hónapos türelmi időt a cégeknek a rendszer használatában, hogy ezek a hiányosságok előjöjjenek.

Január 1-jétől kizárólag ekáer-szám birtokában lehet bejelentési kötelezettség alá eső közúti szállítást végezni. Ha egy vállalkozás útdíjköteles gépjárművel – 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsival – az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra behoz vagy Magyarországról valamely EU-tagállamba kivisz terméket, vagy belföldön nem végfelhasználó számára első adóköteles termékértékesítést végez, köteles erről a NAV-nál az ekáer elektronikus felületén bejelentést tenni. A bejelentő ekáer-számot kap, amely a szállítandó termékhez kapcsolódik, és 15 napig érvényes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.