Új tömegközlekedési rendszer jöhet

A Volánbuszok és a vonatok menetrendjének összehangolása, közös internetes felületen való megjelenítése a cél.

HZS
2015. 03. 28. 19:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szombati számában a szakember úgy fogalmazott: „a helyközi, elővárosi országos közlekedésben a MÁV és a Volán-társaságok szolgáltatásainak összehangolását célzó egységes koncepciót” kell megalkotnia. Ez egy új tömegközlekedési rendszer kialakításáról és arról szól, miként lehet versenyképessé, vonzóbbá tenni ezeket a szolgáltatásokat – mondta.

Szavai szerint az országos tömegközlekedés „hardverének”, az infrastruktúrának és eszközparknak a fejlesztése nagyon jól halad, a tömegközlekedésben azonban nemcsak ez a fontos, hanem az is, hogy a szolgáltatást könnyen igénybe lehessen venni. Ennek a „szoftvernek” a kimunkálását vállalta a féléves megbízatásának végére – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy az állami társaságok 3200 vasúti és negyvenezer buszjáratot közlekedtetnek naponta. Ezek mind ugyanazt a közszolgáltatási funkciót látják el, ezért a cél az, hogy az utasok a teljes kínálatot egységes szolgáltatásként vehessék igénybe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.