Kisebbfajta káoszt okozhat Budapesten a vihar

Eddig több mint száz bejelentést kapott a fővárosi katasztrófavédelem a vihar miatt.

MTI
2015. 06. 09. 16:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisdi Máté a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy főként az aluljárókat és a pincéket elöntő víz miatt kellett kivonulniuk. A XI. kerületi Péterhegyi úton egy járművet kellett kimenteniük a tűzoltóknak az egy méter mély vízből. A XVI. kerületben pedig két házba is villám csapott; a házak teteje kigyulladt, de a tűzoltók eloltották a lángokat – tette hozzá. A XXII. kerületben szintén egy autót kellett kimenteni a Jácint utcai aluljáróból, míg a VI. kerületben egy társasházat öntött el a víz – mondta. Hozzátette, hogy a katasztrófavédelem megerősített ügyelettel várja a bejelentéseket, minden esethez kimennek.

A BKK közleménye szerint a 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz közlekedik a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között, mert hordalék került a villamospályára. A 75-ös és a 79-es trolibusz átmenetileg nem közlekedik, mert a Dózsa György úti vasúti aluljárót elöntötte a víz. A 3-as és a 62-es villamos nem közlekedik az Örs vezér tere és a Bosnyák tér között baleset miatt. A kieső szakaszon a 32-es autóbusszal lehet utazni. A 19-es, a 47-es és a 49-es villamos egyáltalán nem jár – tették hozzá.

 

A 18-as villamos a Széll Kálmán tér és a Döbrentei tér között, a 41-es villamos Kamaraerdő és Budafok kocsiszín között közlekedik. Pótlóbuszok közlekednek a 61-es villamos helyett Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között áramellátási hiba miatt – tették hozzá. Közölték azt is, hogy a 28-as és a 37-es villamos a Kada utca és a Sörgyár között nem közlekedik, mert a csapadékvíz elöntötte a pályát. A kieső szakaszon a 85E autóbusszal lehet utazni.

Több száz utas, közöttük körülbelül hetven gyerek rekedt Pécelnél a Miskolc-Hatvan-Budapest vonalon közlekedő vonaton a hirtelen lezúduló nagy eső miatt. Az utasok leszállításhoz a tűzoltók segítségét kérte a vasúttársaság – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.