Több mint ezer határsértőt tartóztattak fel kedden

A legnagyobb csoportot délelőtt, Ásotthalmon fogták el.

MNO
2015. 07. 22. 8:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenti Szabolcs közölte, hogy a legnagyobb csoportot délelőtt, Ásotthalomnál fogták el a rendőrök, ott 134 afgán, 19 szíriai és öt eritreai állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.

Elfogtak a rendőrök egy szegedi taxisofőrt is, aki négy szíriai állampolgárt szállított az 55-ös úton. A 40 éves férfi ellen jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Országszerte tiltott határátlépés miatt kedden 1429 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Hétfőn szintén több mint ezer határsértőt tartóztattak fel Csongrád déli részén: összesen 1270 embert, köztük 253 gyereket állítottak meg. Országszerte pedig 1498 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt. Hétvégén a korábbi számokat is felülmúlva 4235 határsértőt tartóztattak fel. Így péntektől keddig 6934 migránst állítottak meg a rendőrök.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden számolt be arról: a legfrissebb jelentések szerint 150 ezer helyett 200-300 ezerre is nőhet a határátlépések száma az évben. Ezért szerinte az ideiglenes határzárnak mielőbb meg kell épülnie. Közölte: kétfajta határzár létesül, egyik a nehezen megközelíthető, mocsaras, árvíz által korábban sújtott területeken, ahol a határátlépés eddig is nehézségekbe ütközött. A másik azon szakaszokon, melyek könnyebben átjárhatók. A szerb határon táblák fogják jelezni, hol található a legközelebbi legális határátlépési pont.

Egy drótkerítés egyszerű kézi szerszámokkal is átvágható – jelentette ki a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő. Úgy véli: a határzár ennek ellenére akadályt fog jelenteni a menekültek számára, és akár tizedére is visszaeshet a Magyarországra illegálisan érkezők száma.

„Át lehet vágni a kerítést, és nyilván az embercsempészet van akkora üzlet – migránsonként akár 7-10 ezer eurót is el lehet kérni –, hogy a csempészek egy-két feszítővágót vagy akár egyszerű hidegvágókat simán be tudnak szerezni. Ez a határzár önmagában, személyi őrizet nélkül egyfajta visszatartó erőt jelent, viszont az illegális migráció akkora üzlet különböző szervezett bűnözői csoportoknak, hogy nem fogják abbahagyni csak attól, mert lesz itt egy határzár” – fogalmazott Kaiser Ferenc.

A sajtóból értesült Algyő polgármestere arról, hogy a település határában állandó menekülttábort hozna létre a kormány. A Csongrád megyei nagyközségben január óta működik ideiglenes befogadóhely. Molnár Áron szerint a táborból szabadon távozó migránsok zavarják a települést, ezért nem tudja elfogadni, hogy Algyőn az ideiglenes helyén állandó menekülttábor jöjjön létre.

„Csongrád megye és a Dél-Alföld talán a legfertőzöttebb a bevándorlás tekintetében. Igencsak feszült a helyzet Mórahalom, Ásotthalom, Röszke környékén, és most már azt kell hogy mondjam, hogy Szegedet is elérte ez a fajta áradat. Nem tartanám jó ötletnek ezt még azzal fokozni, hogy egy akár több ezer főt befogadó rendes menekülttáborként működő létesítményt ideköltöztessenek” – mondta a Hír TV-nek Molnár Áron.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.