Az államalapítás ünnepének programjait Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ismertette kedden a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Kifejtette: az államalapító Szent István ünnepének programjai augusztus 20-án 8.30-kor kezdődnek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezt követően a honvédtisztjelöltek avatása következik. Beszédet mond Áder János államfő és Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap. A helyettes államtitkár kiemelte: ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és bárki megtekintheti a Szent Koronát. Ugyancsak délelőtt 10 órától a budai oldalon a Várkert Bazárnál este 9 óráig családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Színpadra lép a Kolompos Zenekar, a Buborék Együttes, a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík zenekar.
Mindemellett idén is megnyílik a Magyar ízek utcája a Lánchíd utcában. A budai Várban délután fél 3-kor a Szent György tértől indul az aratómenet, majd a Szent István-szobornál megáldják a Szent István-napi kenyeret. A Szent István-bazilika előtt délután 5 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd 6 órakor indul a hagyományos Szent Jobb-körmenet.
Kun Szabó István elmondta: az ünnepi programok biztonságos lebonyolítását az Operatív Törzs felügyeli majd, amelynek munkájában mások mellett a rendőrség, a mentők, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a honvédség képviselői működnek közre.
Az ünnepi rendezvények szervezéséért felelős Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal minden eshetőségre felkészült – mondta a vezérőrnagy. A legfontosabb szempontnak az emberek biztonságát nevezte. A programokat leginkább az időjárás befolyásolja, ezért a meteorológiai szolgálat félóránként jelentést készít arról, hogy várható-e bármilyen veszélyes időjárási jelenség – közölte.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!