– Milyen régen találkoztunk – lépett oda Fónagy Jánoshoz egy idősebb úr. – Te nem jársz templomba, én nem járok kocsmába, hol találkozhatnánk? – jegyezte meg viccelődve az államtitkár, aki az előadás előtti beszélgetésben azt is elárulta az egyik résztvevőnek, hogy a tévében csak a főzőcskézős, a krokodilos és a történelmi műsorokat nézi, a felesége meg őt, ha szerepel, de akkor mindig le is szúrja, hogy miért nincs rajta nyakkendő.
„A magyar reformok működnek”, „Védjük meg az országot” – virítottak a feliratok a kivetítőn. De tegnap nemcsak itt, hanem az ország már részein is lakossági fórumok sorát tartották a fideszesek. A VS.hu értesülései nyomán tegnap több helyen is az a hír jelent meg, hogy ezeken a fórumokon csak a párt tagjai és szimpatizánsai vehetnek részt, azaz nem nyilvánosak, de lapunkat Fónagy János szívesen látta.
Szerinte amúgy semmi rendkívüli nincs ebben a rendezvénysorozatban, hiszen a Fidesz az elmúlt húsz évben rendszeresen tartott politikai kampányokat. Ezt válaszolta arra a felvetésre, hogy miért ilyen szűk körben tartanak most előadásokat, és vajon miért akarja a Fidesz a szimpatizánsait győzködni egy olyan ügyben, amelyben egyébként elég nagynak tűnik a társadalmi egyetértés. Mint mondta, kialakult rendje van annak, hogy egy ilyen lakossági fórumra ki megy el és ki nem, és nyilván a nevesebb előadókra többen kíváncsiak, mint mondjuk egy másod- vagy harmadvonalbeli politikusra. Fónagy János különben ma Kecskeméten, a jövő héten pedig két újabb budapesti helyszínen tart lakossági fórumot.
A Fidesz-vezetők a múlt héten kezdték meg a kampányt, és karácsonyig a tervek szerint még száz helyszínen tartanak lakossági fórumokat. A párt sajtóosztálya szerint az akció célja, hogy a lakossági fórumokon „ismertessék az elmúlt években a magyarok összefogásával elért eredményeket”, és felhívják a figyelmet arra, hogy a menekültkvóta „közvetlenül veszélyezteti” Magyarországot.
Ez utóbbi ügyben, azaz a kötelező európai bevándorlási kvóta ellen a Fidesz november eleje óta gyűjti az aláírásokat, miután az év első felében lakossági kampányt bonyolított le a témában plakátokkal és nemzeti konzultációval. A sorozat a mostani, Védjük meg az országot! című petícióval, illetve lakossági fórumokkal azonban korántsem ér véget. A közeli jövőben a tervek szerint ismét óriásplakátokat és hirdetéseket is bevet a kormány. A szlogeneken a Vs.hu szerint jelenleg dolgozik a miniszterelnök melletti politikai és kommunikációs stáb. Ezek valószínűleg a tömeges bevándorlás mellett a párizsi merényletekhez hasonló terrorveszélyre hívják fel a figyelmet.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!