Egy lapra került Vajna és Gattyán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kaszinóüzletet uraló kormánybiztos érdeke is, hogy a milliárdos pornóguru tisztázza magát.

Horváth Csaba László
2017. 02. 07. 5:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 Az elővásárlási jog pikantériája egyébként az, hogy a Blikknek 2013 végén azt mondta a házaspár, nem tervezik az ingatlan megvásárlását. – Tíz éve vagyok bérlő, de soha nem az érdekelt, hogy kitől, hanem hogy mit bérlek – mondta a lapnak Vajna. Ehhez képest 2014 elején bejegyezték a jogukat a tulajdoni lapra. A határozat szerint a kormánybiztos cége 2018 júliusáig szerezheti meg a luxusvillát, vagyis eddig kellene elintézni, hogy a NAV-végrehajtást töröljék az ingatlanról.

Ugyanakkor várhatóan nem zárul le gyorsan az adóhivatal és Gattyán György között 2012 óta húzódó adójogi vita. Ez azzal kezdődött, hogy a NAV megszállta az üzletember érdekeltségébe tartozó Docler-csoportot. A gyanú szerint ugyanis az internetes felnőtt-tartalom-szolgáltatás után az adót nem a portugál költségvetésbe fizette be az egyik társaság. Az ugyanis bérbe adta egy Lalib nevű portugál társaságnak az erotikus honlap „know-how”-ját.

A NAV ebből azt a következtetést vonta le, hogy a két cég közötti megállapodás célja a magyar adójogszabályok kijátszása volt. A valós döntéseket pedig a háttérben továbbra is Gattyán hozta meg. Az adóhivatal ezért csillagászati adókülönbözetet rótt ki, valamint zár alá vette a cégcsoport vagyonát. Az ügyben továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a csaknem öt éve zajló nyomozás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.