Schranz Róbert szekszárdi háziorvostól megtudtuk: egyik kolléganője nemrégiben döntött úgy, hogy tartósan ellátás nélkül maradt körzetben kezd dolgozni, esetében kifejezetten problémás, hogy nem igényelhette az ösztönző támogatást, míg azok, akik csak hónapok múlva kezdenek dolgozni, milliókat kaphatnak. Schranz Róbert lapunknak beszélt arról is, nem tudják, idén mikortól lehet pályázni, erről nincs semmiféle információ. Szerinte azért is érdekes, hogy miért nem folyamatos a pályázási lehetőség, mert a pályázati időszakban többnyire nincs annyi jelentkező, mint amekkora a keretösszeg.
Komáromi Zoltán háziorvos is arról beszélt lapunknak: ha egy állami programnak épp az a célja, hogy segítse azokat a fiatalokat, akik egy hiányszakmában akarnak elhelyezkedni, akkor folyamatosan lehetőséget kellene biztosítani a pályázásra. Az, hogy időnként kinyitják a kasszát, nem életszerű. Hangsúlyozta: az idősebb orvosok számára is veszélyes, hogy hónapokig nem pályázhatnak az érdeklődők, mert könnyen előfordulhat, hogy egy fiatal orvos ennyi idő alatt meggondolja magát, és mégsem veszi meg azt a praxist, aminek eladásáról szóban korábban már megállapodtak.
A tavalyi pályázati kiírás szerint hatmillió forintos letelepedési támogatást kaphatott, aki legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi praxist vállalt. Hétmillió forint járt annak, aki két éve betöltetlen körzetet nyert el, 36 hónapja üres körzetnél nyolc-, míg legalább 4 éve betöltetlen szolgálat esetében kilencmillió forintot kapott a nyertes orvos. Aki legalább 60 hónapja üres praxisban vállalt munkát, annak tízmillió forint járt. A keretösszeg 500 millió forint volt.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!