Semjén Zsolt aláírt, pedig ott sem volt

A miniszterelnök-helyettes úgy szignózta Budapesten a lex CEU módosítását, hogy közben Iránban járt.

MN
2017. 05. 05. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semjén Zsolt csodatévő, aki egyszerre két helyen is képes jelen lenni. A másik, valószínűbb magyarázat, hogy ő vagy valaki a nevében közokirat-hamisítást követhetett el.

A miniszterelnök-helyettes ugyanis az Országgyűlés honlapján is elérhető dokumentum szerint úgy írta alá április 3-án Budapesten a lex CEU sürgősségi indítványát, hogy április 1-jétől egy héten keresztül Iránban volt – írja az Átlátszó.

Az oldal figyelmét Lattmann Tamás hívta fel a visszásságra. A nemzetközi jogász arra is emlékeztetett, hogy a hatályos Büntető törvénykönyv 342–343. paragrafusa szerint a közokirat-hamisítás bűncselekmény, és hivatalos személy elkövető esetében egy és öt év közötti szabadságvesztéssel jár.

Írásban érdeklődtünk Semjén Zsolt kormányzati hivatalánál és a KDNP sajtóosztályánál is: hogyan tudta aláírni a kérdéses dokumentumot úgy, hogy Budapesten sem tartózkodott – és ha nem ő írta alá az indítványt, indít-e emiatt vizsgálatot, kéri-e az ügyben a rendőrség közreműködését is. Ha kapunk választ, frissítjük cikkünket.

Bár a kormányzati kommunikáció csak egy nukleáris biztonsági együttműködést emlegetett, az iráni sajtóból kiderült, hogy Semjén Zsolt és kísérete 25 megawattos atomerőművek fejlesztéséről állapodott meg Ali Akbár Szálehi alelnökkel, az iráni atomenergetikai szervezet vezetőjével – a minireaktorok építésére 26,4 milliárd forintos hitelt ad Magyarország, az erőműveket pedig afrikai és ázsiai államoknak adnák el a felek.

Mindez nemcsak azért kérdéses, mert a KDNP atomügyekben kevéssé jártas elnöke állapodott meg Ali Akbár Szálehivel: az Irán elleni kereskedelmi szankciókat csak tavaly oldották fel, miután Teherán megállapodott nyugati tárgyalópartnereivel atomprogramja ellenőrzéséről és visszafogásáról, a nyugati szövetségesek pedig éveken át attól tartottak, hogy Teherán atomfegyvert fejleszthet a békésnek mondott program fedezékében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.