A Székelyföldet is elárasztják a plakátok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jövő évi választásokon való regisztrálásra buzdítják az erdélyi magyarokat. Kampány a Fidesz-kormány mellett.

2017. 08. 07. 11:55

A legutóbb a Fidesz színeiben európai parlamenti mandátumot szerzett Tőkés László által irányított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács már márciusban beindította regisztrációs kampányát a honosított magyar állampolgárok számára. Indok a szervezet igyekezetére: azoknak az erdélyi magyaroknak, akik még nem igényelték az állampolgárságot, de szeretnének szavazni 2018-ban, ez év júliusáig kellett benyújtaniuk honosítási kérelmüket, hogy a választás előtt a honosítási és regisztrációs folyamat végére jussanak. A Tőkés László szervezete – mely 85 ezer erdélyi magyar választó regisztrációját segítette 2014-ben, továbbá mintegy 62 ezer levélszavazatot gyűjtött össze és juttatott el a magyar hatóságoknak – által működtetett demokrácia-központok a honosításban, a regisztrációban és az anyakönyvezési ügyekben egyaránt segítséget nyújtanak. Erőteljes mozgósításba fogott az Erdélyi Magyar Néppárt is.

Erdélyben több mint félmilliót tesz ki a választókorú magyar állampolgárok száma, ők éppen ebben az időszakban kapták kézhez Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Ebben a kormányfő arra emlékezteti honfitársait, „létrejött az, amire majd száz évig vártunk: a kettős állampolgárság kiterjesztésével sok százezer magyar hivatalosan is a magyar nemzet részévé vált”. Mivel a szavazáson való részvétel regisztrációhoz kötött, Orbán Viktor cselekvésre kéri a határon túl élő magyarokat, akiknek fölhívja a figyelmét: Magyarországnak a következő években sorsfordító, az egész Kárpát-medence magyarságára kiható döntéseket kell meghoznia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.