Visszatér a politikába az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnöke, Kolompár Orbán, akit a hétvégén Kiskunmajsán tartott közgyűlésen újra megerősített pártelnöki pozíciójában a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Roma Összefogás Párt – írta a Romnet.
A politikus három pontból álló országos petíciót indít annak érdekében, hogy a közmunkásokra is vonatkozzon a lakáscélú állami támogatás, hogy visszaállítsák a kisebbségekre vonatkozó kedvezményes mandátumok rendszerét, valamint hogy a munkaerőhiány miatt ne más országokból hozzanak embereket, hanem képezzék át a hazai munkanélkülieket. Kolompár Orbán a RomNetnek azt mondta, az aláírásgyűjtést hamarosan elindítják, és reményei szerint január végéig legalább 50 ezret tudnak összegyűjteni, hogy az általuk felvetett kérdéseket a kormány napirendre tűzze. A lakástámogatási rendszer átalakításával kapcsolatban pártja azt szeretné elérni, hogy az új lakás vásárlására vagy építésére vonatkozó jogszabályban az eddigi egyéves folyamatos munkaviszony időtartamát 6 hónapra csökkentsék le, és a közmunkásokra is terjesszék ki, mert jelenlegi rendelkezés kizárja ezeket az embereket.
A politikust 2013-ban jogerősen is bűnösnek mondta ki a Kecskeméti Törvényszék, és egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt. Mellékbüntetésként három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától. A vád szerint a Kiskunmajsai Cigány Érdek-képviseleti Szervezet és partnerszervezetei az EU foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió, a magyar költségvetésből 36,4 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, és további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.
A korábban az MSZP-vel szoros kapcsolatokat ápoló Kolompár a jogerős ítélet kihirdetése után korrupcióval vádolta meg az ügyészséget, elfogultsággal a bíróságot, és megígérte, hogy „zenére és táncra” vonul majd a börtönbe. Végül nem töltötte ki teljesen büntetését, jó magaviselete miatt ugyanis a kiszabott idő kétharmadának eltelte után szabadon engedték. Kolompár egyébként már korábban is volt büntetve: egyrészt garázdaságért, másrészt orvhalászatért.