Úgy tudjuk, hogy előzetesben van a diákjával intim viszonyba került tanárnő

Az iskola igyekszik teljes hírzárlatot fenntartani, ennek szellemében úgy folytatódik a tanítás, mintha semmi nem történt volna.

Unyatyinszki György
2017. 12. 12. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetesben van a tanárnő, azt beszélik, három évet is kaphat – mondta a Magyar Nemzetnek egy kadarkúti fiú, aki a helyi Jálics Ernő-iskolába jár. Két másik diák is hasonló hírekkel tudott szolgálni kérdéseinkre, hogy miért nem látták napok óta azt a biológia-tanárnőt, aki ellen a közelmúltban eljárás indult, mert szexuális kapcsolatot tartott fenn egy tizenöt éves fiúval. Mint a múlt héten kiderült, a fiú egyik barátja – eddig tisztázatlan körülmények közt – videóra is vette az egyik együttlétet.

A községben megerősítették azokat a híreket, miszerint a nem túl régen megözvegyült tanárnő engedett a fiú közeledésének, amikor az csak egy puszi ellenében volt hajlandó a számára kijelölt lánnyal táncolni az iskolai bálon. Később találkoztak is, ekkor a fiú már többet akart, a tanárnő pedig ebbe is belement, és hónapokig folytatták viszonyukat. A márciusban készült felvétel azonban ősszel terjedni kezdett, így jutott el a nevelőtestülethez is – tudtuk meg az egyébként igen szófukar diákoktól.

Az iskola igyekszik teljes hírzárlatot fenntartani, ennek szellemében úgy folytatódik a tanítás, mintha semmi nem történt volna. A diákokat egyenesen arra kérték, hogy ne mondjanak semmit az intézmény falain kívül – a megszólalók válaszaiból ugyanazok a szófordulatok köszöntek vissza, mintha csak betanították volna. Emiatt megkérdeztük, hogy érhet-e bárkit retorzió azért, mert beszél a sajtóval, de itt jellemzően mindig megszakadt a társalgásunk. Beszédes, hogy amikor diákok csoportjával kezdtünk beszélgetésbe tanítás után, a szakgimnáziumi részleg igazgatója az utcán kezdte figyelni, hogy kivel beszélgetünk – szét is rebbentek a fiatalok. Pedig úgy érzékeltük, hogy a diákoknak is fontos kérdéseik vannak, nem csak a nyilvánosságnak.

„Én már azt sem tudom, hogy mi történik ebben az iskolában” – mondja egy tizenhárom éves diáklány kissé savanyú arckifejezéssel, amikor arról kérdeztük a hétfői órái után, hogyan lehetséges, hogy hónapokig nem derült fény a viszonyra. „Nem lehet véletlen, hogy eddig nem derült ki, a fiúknak is biztos érdekük volt a dolog, ha érti, mire gondolok” – mondta egy másik lány, de hozzátette, hogy senki nem piszkálja az érintett diákokat.

Szerettük volna megszólaltatni az általános iskola igazgatóját egyebek között arról, hogy a rendőrségi eljárás mellett indítanak-e belső vizsgálatot annak kiderítésére, miképp maradhattak hónapokig rejtve a történtek, ám Komjáti Tiborné elzárkózott a beszélgetés elől. Kerestük a tankerületi központot is, hogy indítottak-e vizsgálatot az eset kapcsán, és felvetődött-e az intézmény felelőssége, de lapzártánkig nem kaptunk választ. Megkerestük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megelőzendő a kiskorú tanúk befolyásolását, valóban kezdeményezték-e a tanárnő előzetes letartóztatását, ám hétfőn ők sem adtak választ lapunknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.