Helyreigazítás :
Fenti cikkekben (így a 2018.február 23-i, „Maffiózókkal szövetkezett szavazatokért a Fidesz, főpróba Hódmezővásárhelyen” című írásban, és a 2018.február 24-i, „Hódmezővásárhelyi szavazatvásárlás: Szíjjártó bizonyítékot követel, az ellenzék nem lepődne meg” című írásban) valótlanul híreszteltük, hogy a helyi Fidesz a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Krajt. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Hit Gyülekezete nem vett részt a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás kampányában, a cikkekben bemutatott Romano Kraj nevű szervezethez semmi köze, nem vett részt semmiféle szavazat-vásárlásban.
Helyreigazítás
A 2018. február 23. napján „Maffiózókkal szövetkezett szavazatokért a Fidesz, főpróba Hódmezővásárhelyen” címmel megjelent cikkben azt a valótlan tényt állítottuk, hogy Lázár János személyesen alkut kötött büntetőeljárás hatálya alatt álló romákkal a cigány szavazatok megszerzéséért.
Hatmilliárdos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek – derítette ki a Hír TV Célpont című műsora.
Úgy tudják, a milliárdos maffiózók politikai védettségért cserébe azt ígérték a pártnak, hogy a csongrádi romák és a cigánysorokon élő szegények a Fideszre szavaznak majd a parlamenti választásokon.
A Hír TV stábjának az egyik helybéli azt mondta: hozzá is bekopogtak, és kérték, írja alá az ajánlóívet, de nem tudta, kinek írja alá. Az aláírásgyűjtők rögzítették a nevét és az adatait, ráadásul még egy kiló kenyeret is kapott a szignóért.
A Célpont információi szerint
a rendszer főpróbája most hétvégén lesz, a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson és a kiskunhalasi időközi önkormányzati választáson
– előbbi Lázár János szerint felér egy előválasztással.
A Célpont stábja elment a helyszínre feltérképezni, valóban zajlik-e a Dél-Alföldön szavazatvásárlás. A riportból az derült ki, hogy egy olyan bűnbanda köré épült a rendszer, amelyet hatmilliárdos költségvetési csalással vádolnak. A központi figuráit még korábban Győrszentivánon kapcsolta le a rendőrség: luxusautókat, ékszereket és elképesztő mennyiségű készpénzt találtak náluk, melyekről hamar kiderült, hogy feketeüzletekből és adócsalásból származnak.