Zenés-táncos, Kossuth- és Petőfi-idézetekkel kísért előadás fogadta az állami ünnepség részvevőit a Kossuth téren, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tartott ünnepi beszédet – a harcias, küzdelemre és önfeláldozásra buzdító programot Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója rendezte.
A fél 3-ra tervezett kormányfői beszéd végül háromnegyed 3-kor kezdődött. A miniszterelnök külön köszöntötte az ünnepségre érkező lengyeleket. Mint mondta, a két ország két, gyökereivel összefonódó tölgyfa, és külön-külön nem is erősek. Tiszteletet Lengyelországnak, tiszteletet Magyarországnak – mondta Orbán Viktor; szavait visszafogott taps fogadta.
Gyorsan rátért a miniszterelnök a közelgő választásokra: mint mondta, alig három hét múlva eldől Magyarország sorsa, és nagyon örül, hogy elszánt arcokat lát a helyszínen – erre az elszántságra lesz szükség április 8-án is.
Ugyanazt a határozottságot kell mutatnunk most, mint 170 évvel ezelőtt: rabok legyünk vagy szabadok, ugyanaz a kérdés is – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a legnagyobb csata még előttünk van.
A miniszterelnök szerint egyszerűen el akarják venni az országunkat, és odaadni máshonnan érkezőknek, idegen betelepülőknek. „Nap mint nap látjuk, hogy más nemzetek lépéséről lépésre veszítik el területüket. Akik nem állítják meg a határnál a bevándorlást, azok elvesznek” – figyelmeztetett.
Szerinte az elmúlt nyolc év eredményei magukért beszélnek, de nem elég csak erre emlékeztetni: Magyarország népvándorlás előtt áll, és most azért is kell harcolni, hogy legyen értelme az eddig elért eredménynek. „Nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy nemzetközi hálózattal, bérelt aktivistákkal, Soros György ügynökeivel – mondta a miniszterelnök, szavait pedig hangos pfujolás fogadta.
Orbán Viktor szerint tudható, hogy minden választókörzetben ezek az ügynökök állnak szemben a kormánypárt jelöltjeivel, céljuk pedig szervezett betelepítés elindítása. Ezzel a teljes ellenzéket egy nemzetközi összeesküvés cinkosainak titulálta.